A H-Moto Team pilótája megkezdte idei szezonját a szlovák Maco Racing Team pilótájaként. A 21 éves motoros hat napot tesztelt Spanyolországban, ami idő alatt tökéletesen összeszokott a csapattal, és sokat haladt a Yamaha beállításainak terén is.
A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint az idei szezonra egyrészt gyári szerződéssel rendelkezik az Alpha BMW-vel, és az IDM tavalyi legjobb csapatával teljes szezont teljesít a német bajnokságban. Az idei évet a Maco Racing Team tette teljessé a 21 éves motoros számára, ugyanis a szlovák csapat színeiben fix versenyzőként valamennyi európai futamon rajthoz állhat az Endurance-világbajnokságon.
Bálint számára ugyan nem lesz ismeretlen a szlovák csapat, ugyanis tavaly beugró pilótaként a Bol d’Or-n a 6. helyen végzett a Maco Racing pilótájaként. Az ismerkedés a múlt héten tovább folytatódott, ugyanis hat napon keresztül tesztelhetett Spanyolországban a H-Moto Team versenyzője a szlovák csapattal.
„Külön öröm a számomra, hogy tavalyhoz képest több teszten vehetek részt, ami remek felkészülést nyújt az idei szezon nagy próbatételeire. Minden pályán töltött kilométer nagyon hasznos lehet a versenyeken. Almeriában négy, míg Valenciában két napon keresztül tesztelhettem, ráadásul lehetőségem volt, még ha csak egy napig, de esős körülmények között motoroznom. Az előbbi pályán nem kellett a pályaismerettel bajlódnom, hiszen korábban versenyeztem itt, így az első perctől kezdve csak a közös munkára koncentrálhattunk. Sokat haladtunk a motor beállításával, és ami a lényeg, sikerült teljesen összekovácsolódnom a csapattal. Valenciában az első nap első felében az aszfaltcsík megismerése volt a fő feladat, aztán délután már tempósan köröztem a Moto2-es és a Superbike világbajnokságon is induló versenytársakkal együtt. Utolsó napra megérkezett az eső is, így a vizes pályára való beállításokat is kipróbálhattuk. Noha régen motoroztam ilyen körülmények között, nagyon jól éreztem magam” – fogalmazott Kovács Bálint.
A versenyző még nem tudja, mikor tud újra a Maco Racing Teammel tesztelni, de az Alpha BMW-vel az IDM hivatalos gyakorlásán mindenképpen ott lesz. Egy biztos, egyáltalán nem zavarja Bálintot, hogy az IDM futamain gyári BMW-vel, míg az EWC versenyein a tavaly már megismert Yamaha motorral fog rajthoz állni.
(Nyitókép és forrás: H-Moto Team)
Szólj hozzá