A H-Moto UNI Győr Team 17 éves motorosának ismét kemény hétvégéje lesz a Red Bull Rookies Cup-sorozat hatodik versenyhétvégéjén. Farkas Kevin még sosem versenyzett Aragónban, ám az összetettben megszerzett 11 pontjával a 18. helyen álló motoros a szimulátor segítségével alaposan feltérképezte a spanyol pályát. Bízik abban, hogy képes lesz megismételni a két hete mutatott teljesítményét, és ha egy kis szerencséje is lesz, akkor végre elérheti a sorozatban idén az első TOP 10-es eredményét.
Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak a H-Moto UNI Győr Team, amely 2024-ben immár kibővült, hiszen a Northen Talent Cup sorozatban 2022-ben második Farkas Kevin is csatlakozott a csapathoz, aki a Hungarian Motorsport Academy (HUMDA) támogatottja, azaz kizárólag a felkészülésre és a versenyzésre kell koncentrálnia.
A 17 éves Farkas Kevin idén a juniorok között húzza a gázt, és a hatodik versenyhétvégéjét teljesíti a MotoGP előszobájának számító Red Bull Rookies Cup mezőnyében. Előzőleg a Red Bull Ringen összejött számára nemcsak a pontszerzés, hanem egy nagyon jónak mondható 11. hely is. Ezúttal Aragónba látogat a mezőny, ahol Kevin még sosem versenyzett, ám ennek ellenére bízik abban, hogy ismét növelheti majd a pontjainak számát.
A formájával biztosan nem lesz gond: a felkészülés alatt napi két edzést teljesített, és az euroringi teszt alkalmával pályacsúcsot állított fel a 250-esek mezőnyében. Mint mondta, nagyon büszke erre az eredményére, ami lendületet adhat számára az aragóni hétvégéhez.
„Ezen a pályán sosem versenyeztem, így most teljesen más lesz, mint az előző helyszínen, ahol még a fák leveleit is jól ismerem. Persze ettől még a céljaim, a pontszerzés, a legjobb tízbe kerülés abszolút nem változik. Amennyire lehetett felkészültem, hiszen szimulátoron rengeteg kört megtettem már a spanyol pályán, ami ad némi biztonságot a hétvégére. Persze nem lenne csoda, ha még a futamokon is a pálya vonalvezetését gyakorolnám. Amit a szimulátoros felkészülés alapján elmondhatok, hogy nagyon tetszik az aszfaltcsík vonalvezetése, talán Portimaóhoz hasonlít a legjobban, egy igazi hullámvasút. Mivel megtaláltam a lendületemet, így bízom abban, hogy újabb pontokkal gyarapodom majd ezen a hétvégén” – jelentette ki a HMA versenyzője, Farkas Kevin, aki összetettben 11 pontjával a 18. helyen várja a folytatást.
(Nyitókép: Megyeri Máté)
Szólj hozzá