Keresés
Close this search box.

Szeretnék nyerni negyedik alkalommal!

Interjú Tabaka József salakmotor versenyzővel.

Interjú Tabaka József salakmotor versenyzővel.

A 41. Debrecen Város Nagydíj 2015. augusztus 20., 16:00 órakor veszi kezdetét a Gázvezeték úti Salakarénában.

Hét ország, majd húsz versenyzője száll harcba az ovál pályán Debrecen Város nagydíjáért.

Ezen a rendezvényen, te is rajthoz állsz, de előtte mesélj a Salakmotoros Junior

Európa-Bajnoki elődöntőről, hogy miként is értékelték a versenyzők, nézők?
– Nagyon jó verseny volt, a junior versenyzők kitettek magukért nagyon jól versenyeztek és szoros csaták voltak. Csak pozitívat tudok elmondani, akik kilátogattak biztos, hogy nem csalódtak.

Milyen is volt egyáltalán?
– Nagyon nehéz verseny volt a magyar fiaink számára, ehhez a mezőnyhöz kell felnőni.

Erre a versenyre gondolom kiemeltebben készülsz.
– Persze a karneváli verseny mindig az egyik legfontosabb számomra nagyon várom már. Idén nagyon erős mezőny gyűlt össze.

Ebben a profi mezőnyben hol szeretnél végezni?
– Szeretnék nyerni 4. alkalommal de talán most lesz a legnehezebb verseny az elmúlt évekhez képest mivel még 4 Nagydíj győztes fog indulni illetve egy Európa bajnok.

Mit üzensz a kilátogató szurkolóknak?
– Bízom benne, hogy egy nagyon jó versenyt fognak látni, és találkozunk a stadionban!

Köszönöm a Támogatóim segítségét:
Tabaka és Társa Kft, Debrecen Speedway, Salakmotor Se, Kozma-Ép Generál Kft, Monster Energy, Eurotel, System, Adix-Trade Kft, Auner Motorsport, Pinkmotors, Roncsbár.

Versenyinfók:

A kilátogató nézők és szurkolók már 14.00-tól különböző programokat láthatnak a Salakarénában:

Virágkarneváli salakszórás

Államalapításunk ünnepén, augusztus 20-án immár 41. alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat. A virágkarnevál legkiemelkedőbb sporteseményén, csütörtökön 16 órától csapnak össze a vaspapucsosok egy nemzetközi meghívásos viadal keretein belül.

Az esemény minden évben prioritást élvez a magyar salakmotoros szurkolók körében, hiszen ez hazánk legnagyobb presztízsével bíró, s egyben leglátogatottabb viadala.

Programkavalkád:
A szervezők annak érdekében, hogy még színvonalasabb legyen az esemény, több betétprogrammal várják a közönséget. A versenyt megelőzően a salakmotorosok dedikálnak, lesz tánc-, amerikai futball- és vadászgörény-bemutató. Nem maradhat el az ifjú szurkolók körében oly’ népszerű futóverseny sem, ahol a megmérettetés távja egy kör az oválpályán, s minden célba érkező résztvevő ajándékot kap.

Startlista:

1. Martin Malek (cseh)
2. Sztaniszlav Melnicsuk (ukrán)
3. Vida Szabolcs (magyar)
4. Tabaka József (magyar)
5. Maciej Kuciapa (lengyel)
6. Karol Baran (lengyel)
7. Andrij Kobrin (ukrán)
8. Jurica Pavlic (horvát)
9. Tihanyi Sándor (magyar)
10. Hynek Stichauer (cseh)
11. Arszlan Fajzulin (orosz)
12. Benkő Roland (magyar)
13. Maks Gregoric (szlovén)
14. Magosi Norbert (magyar)
15. a Futam a nagydíjért győztese
16. Dawid Lampart (Lengyel)

Tartalékok:
17. a Futam a nagydíjért 2. helyezettje
18. a Futam a nagydíjért 3. helyezettje

Programok (az időpontok tájékoztató jellegűek)
14.00-15.00: A Debrecen Gladiators amerikai futball-bemutatója (futballpálya)
14.30-15.00: vadászgörény-bemutató (a főépület és az akkreditációs pult között)
15.00-15.20: versenyzők dedikálása (a főépület és az akkreditációs pult között)
15.30-15.40: futóverseny (salakpálya)
15.40-15.50: virágkarneváli táncbemutató (salakpálya)
15.55-15.58: Futam a nagydíjért (salakpálya)
16.00: versenyzők bevonulása

Forrás: https://www.facebook.com/events/365002317019698/

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top