Egy top10-es helyezéssel elégedett lenne, mert a mostani idényben minél több ilyen eredmény elérése a célja Zsigovits Norbertnek, a Papp László Budapest Sportarénában szombaton sorra kerülő SuperEnduro GP terepmotoros világbajnoki futam Prestige kategóriás magyar indulójának.
A 23 éves versenyző elmondta, természetesen ennél jobb eredményekről álmodik, ám azokat hosszabb távon tartja elérhetőnek, az idei szezonban ugyanis elsősorban az a fontos a számára, hogy a lehető legtöbbször a fináléban, az élmezőnyben küzdhessen a pozíciókért.
Zsigovits a december 10-én rajtolt idényben mutatkozott be a legmagasabb, úgynevezett Prestige géposztályban, s már az első, lengyelországi viadalon sikerült bejutnia a döntőbe, ám akkor még nem végzett az első tízben. A következő fordulóban, a németországi Riesában viszont a három finálés futam egyikét a 10. pozícióban zárta, s egy ehhez hasonló eredménnyel hazai közönség előtt is elégedett lenne.
„Egészen egyedülálló a budapesti verseny hangulata, most is teltház lesz, de a korábbi években is jól látszott, hogy itthon mennyire szeretik ezeket az eseményeket és milyen sokan szurkolnak nekünk a helyszínen” – mondta a motoros, és hozzátette, a versenynaptárban szereplő öt helyszín közül Lengyelországban tapasztalt valamelyest hasonló hangulatot, mint Budapesten, igaz, ott elsősorban a hatszoros világbajnok Taddy Blazusiak miatt volt hatalmas nézősereg a futamon.
„A hazai verseny mindig különleges, részben ezért is iktattam be a programomba egy kis extra felkészülést, ugyanis két hétig Spanyolországban edzettem több olyan ellenfelemmel együtt, akikkel majd Budapesten is összecsapok. Természetesen önmagában a két hét motoron töltött idő is nagyon hasznos és rengeteg tapasztalatot tudok ilyenkor gyűjteni, de jó volt ellesni néhány dolgot a nagy sztároktól” – fogalmazott Zsigovits.
A Motorsport Talent Management (MOTAM) versenyzője arról is beszélt, hogy a versenyek előtt szeret egy kicsit „elbújni” a világ elől, és egyedül felkészülni a rajtra. Elmondta, hogy a sportcsarnokokban rendezett SuperEnduro GP-futamok elősorban az intenzitásukat tekintve különböznek a klasszikus, szabadtéri enduro-viadaloktól, utóbbiakon ugyanis órákon keresztül motoroznak terepen, az óra ellen versenyezve.
„Itt azért rövidek a versenyek és egyszerre sokan vagyunk fent egy viszonylag szűk pályán, ezért teljesen más jellegű a küzdelem, mint a klasszikus enduróban, és másfajta koncentrációt is igényel ez a fajta versenyzés” – tette hozzá.
Az idény további részéről a HUMDA Academy által is támogatott Zsigovits azt mondta, a márciusban sorra kerülő további két SuperEnduro GP–viadalon a tervek szerint rajthoz áll, azt követően viszont elképzelhetőnek tartja, hogy a klasszikus enduro-versenyek helyett inkább a HardEnduro–világbajnokság futamain indul. Utóbbi abban különbözik a hagyományos enduro-motorozástól, hogy mesterséges és természetes akadályokon keresztül, szabadtéren versenyeznek egymás ellen a motorosok, de nem külön-külön rajtolnak, hanem egyszerre.
A szombaton sorra kerülő budapesti SuperEnduro GP–viadal 11.30 órakor kezdődik a Papp László Budapest Sportarénában, a fő program pedig 18 órakor startol. Ennek során az Európa-kupa, a juniorok, valamint a Prestige kategória mezőnye versenyez, utóbbi két géposztályban három, míg az Európa-kupa mezőnyének kettő döntő futamot rendeznek. Az Európa-kupában további négy magyar induló lesz, Szőke Márk, Liszka Roland, Csizmazia Barnabás, valamint Tadics Dániel.
(Forrás: MTI, nyitókép: Facebook / Zsigovits Norbert)
Szólj hozzá