rallycrosseb

Nyirádon kezdődik a nemzetközi rallycross-szezon

Kilenc év után visszatér Nyirádra a Rallycross Európa-bajnokság! A megújult Nyirád Racing Center újra elhozta Magyarországra a rallycross élmezőnyét. Május 21-22-én az Euro RX1 és az Euro RX3 nyitófutamai jönnek Nyirádra, ahol a kategóriák legjobbjai mérkőznek meg Supercar és Super 1600-as versenyautóikkal az év első trófeáiért. 

2013-ban járt utoljára hazánkban a Rallycross-Eb, akkor a Vörös Katlanban többek között Petter Solbergnek, Timmy Hansennek, Andreas Bakkerudnak szurkolhatott a sokezres nézősereg. Aki ott volt, azóta is nosztalgiával emlegeti a versenyt, hasonlóan a korábbi évek nyirádi Rallycross-eb fordulóihoz. Európa egyik legjobb, egyedi hangulatú pályáján remek csatákat láthattak a nézők. Kilenc év után újra eljön a rallycross élmezőnye Nyirádra, ahová a versenyzők is szívesen látogatnak el, hiszen nekik is hatalmas élmény a pálya sajátos atmoszférája. Az 1220 – jokerrel 1290 – méteres kör különlegességét nem csak a felszínt borító vörös színű bauxit adja, hanem az is, hogy ma már ritka az olyan rallycross pálya, amelynek csaknem fele murva.

A májusi Rallycross Eb futam amellett, hogy az év első nemzetközi eseménye a naptárban, azon alkalmak egyike, ahol a több mint 600 lóerős, összkerékhajtású, 0-ról 100 km/h-ra 2 másodperc alatt gyorsuló csúcstechnikákat láthatja a közönség. Az elektromos hajtásra váltó világbajnokság után az Euro RX1 maradt a hagyományos rallycross autók legmagasabb szintű versenye. Ráadásul a sportág hagyományaihoz hűen ezek az autók kőkemény csatákat vívnak egymással a pályán. Az Eb-n nem elég gyorsnak lenni, határozottság, rutin és stratégiai érzék is kell a sikerhez. Mindez közönségszórakoztató formában történik, az egymást követő rövid futamok garantálják, hogy a nézők egy pillanatig se unatkozzanak.

Hasonlóan parázs csatákat hozhat az Euro RX3 is. A Super-1600 200 lóerő feletti teljesítményű, elsőkerékhajtású autóiban a jövő tehetségei igyekeznek megmutatni, hogy ott a helyük a nagyok között. Ebben a kategóriában lett két alkalommal Európa-bajnok Szabó Krisztián, aki azóta a világbajnokságon versenyez.

Mindkét osztályban ott vannak a magyar versenyzők is a nemzetközi mezőnyben. Kárai Tamás tavaly a világbajnoki futamok mellett az ERX egyik meghatározó pilótája volt, év végén hetedik lett a bajnokságban. A piros Audi várhatóan ott lesz a nyirádi Eb futamon is, ám Kárai Tamás nem csak versenyzőként, hanem rendezőként is szerepet vállal ezen a hétvégén.

“Nagyon boldog vagyok, hogy az év első igazán jelentős nemzetközi versenye Nyirádon lesz. Azzal, hogy újra megkaptuk az Eb rendezés jogát, nem csak a magyarországi rallycross-t és a Nyirád Racing Center páratlan adottságait ismerte el az FIA és a promóter, hanem a magyar versenyzők potenciálját is. Abban is biztos vagyok, hogy mindenki emlékeiben élénken élnek a korábbi nyirádi Eb futamok, amikor fantasztikus hangulatban, teltház előtt küzdöttek meg egymással Európa legjobbjai. Most is azt várom, hogy a Vörös Katlan hamisítatlan atmoszférájában olyan két napot töltsenek el versenyzők és nézők, ami megalapozza az idei szezont. A pályát felújítottuk, így színvonalas kiszolgálással várjuk a vendégeket” – mondta Kárai Tamás.

A jegyértékesítés már elindult, három kategóriában összesen 17 különféle jegy vásárolható az eseményre. A rendezvény hat év alatti gyermekeknek – természetesen felnőtt kísérővel – ingyen látogatható. A nagyobbak és a felnőttek szombatra, állóhelyekre szóló egynapos jegyet is vásárolhatnak. Viszont mindkét napra nem csak álló, hanem ülőhelyi bérleteket is lehet választani, sőt depólátogatással is kombinálható a bérlet. A jegyek a Nyirád Racing Center oldalán megvásárolhatók.

A Rallycross Európa-bajnokság Euro RX1 kategóriájának versenynaptára:

május 21-22. – Nyirád – Magyarország
július 2-3. – Höljes – Svédország
augusztus 13-14. – Hell – Norvégia
szeptember 3-4. – Riga – Lettország
szeptember 17-18. – Montalegre – Portugália
október 8-9. – Spa-Franchorchamps – Belgium

A Rallycross Európa-bajnokság Euro RX3 kategóriájának versenynaptára:


május 21-22. – Nyirád – Magyarország
július 2-3. – Höljes – Svédország
július 30-31. – Nürburgring – Németország
augusztus 13-14. – Hell – Norvégia
szeptember 17-18. – Montalegre – Portugália

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top