Vasárnapi verseny napot megelőzően három nap edzéssel telt. Új pálya, új kihívás várt rád a Cheb-i pályán. Miként telt el a három edzés napod?
Interjú Nagy Benjámin gokart versenyzővel.
A Magyar Gokart Országos Bajnokság és CEE, CEZ futam.
Csehországban voltál a hétvégén Gokart versenyen.
Negyedik versenyemet kezdtem a Hargitai Racing színeiben 2016-ban.
Csütörtökön „szöcske” barátommal tanultuk, bejártuk a pályát. Egy érdekes pályavonallal találkoztunk, nagyon rutinos és munkás pályát kellett megtanulni. Előzhetőség szempontjából is jó volt a pálya. A Vonalvezetés taktikás volt, egy két dobót a pálya minősége jó volt.
Pénteken állítottunk a vázon, motoron, hogy gyorsabbak legyünk és bejöttek a beállítások. Este bejártuk kétszer is gyalog a pályát, hogy minél jobban tudjam memorizálni magamban. Az utolsó bemenésnél új gumival mentünk fel a pályára és kategóriámban hetedik helyen végeztem az időeredményem alapján.
Szombaton ugyanazt csináltuk mint pénteken, igyekeztünk finomítani a beállításokon.
Vasárnap WARM UP-on tizedik helyet futottam. Az időmérőn huszadik lettem, amivel én a hétvége saját legjobb idejét futottam.
Ez első futamon ami kilenc körös volt az ötödik körben a versenyzőtársaim előttem összeütköztek, nem tudtam őket már kikerülni én sem így többed magammal beléjük mentünk. A gokartom megsérült amit a Hargitai Racing profi csapatmunkával megjavított, amit ismét nagyon köszönök nekik!
A második futamban huszonhatodik helyről indultam, mert az összeütközés miatt hátra kerültem. A huszonharmadik helyre sikerült úgy feljönnöm, hogy a balesetek most sikerült kikerülnöm.
A harmadik futamban a negyedik körben előttem megint összecsúsztak amit szintén nem tudtam kikerülni, így elhajlott a kormány oszlop, és a kormányösszekötő rúd. Így mentem végig becsületből a fent maradó tíz kört.
Összességében tartalmas hétvégét tudhatunk a csapatommal magunk mögött. Úgy érzem az új pályát megtanultam, ha legközelebb is lesz itt verseny már csak felfrissíteni kell a nyomvonalakat. Ha újra rajtolhatnék ezen versenyen, akkor megpróbálnék jobban odafigyelni a balesetek elkerülésére.
Köszönöm szépen a Hargitai Racing-nak a segítséget és a sok barátnak a jó tanácsokat!
Köszönöm a 2016-os támogatást a FÉMALK ZRT-nek és a családomnak!
Szólj hozzá