
április 11, 2016
Oláh Gumi Rallycross Parádé – Máriapócs, Rabócsiring
Oláh Gumi Rallycross Parádé – Máriapócs, Rabócsiring A tavaszi időszámítást bevezető óraátállítást követően, szép számú nézősereg előtt vette kezdetét Húsvét vasárnap a 20 éves RabócsiRingen …
A Kínai Nagydíj Hülkenberg szemével
Nico Hülkenberg virtuálisan körbevezeti a Formula 1 rajongóit a sanghaji aszfaltcsíkon.
„Nem hibázhatunk”
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint a Ferrari fejlődését látva idén a német istálló nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy hibázzanak.
Két magyar is a negyeddöntőben
Bejutott a negyeddöntőbe Szatmári Petra és Kontrecz Márk az amatőr ökölvívók idei első olimpiai kvótaszerző versenyén, a törökországi Samsunban.
Nem játszhatja hazai pályán a döntőt a Dunaújváros
Nem felel meg a Dunaújvárosi Kohász KA csarnoka az előírásoknak, így nem fogadhatja a női kézilabda EHF Kupa döntőjében a német TuS Metzingen együttesét.
Döntőben a címvédő Kaposvár
Hazai pályán 3-1-re legyőzte a Fino Kaposvár a Dág KSE csapatát a férfi röplabda NB I elődöntőjének harmadik mérkőzésén.
Egy defekt miatt úszott el a dobogó
Az abszolút dobogóért szállt harcba a szezonnyitó Eger Rallye-n, a Botka Dávid – Bazsó Attila kettős.
Hargitay András az új szövetségi kapitánya az úszóválogatottnak
A magyar úszóválogatott élére Hargitay Andrást nevezték ki.
Indul a Hokimaraton!
Pénteken kezdődik a Hokimaraton elnevezésű mérkőzés-sorozat, amellyel folytatja a magyar férfi jégkorong-válogatott a felkészülését az oroszországi A-csoportos világbajnokságra.
Európa Kupa-versenyt nyert a magyar triatlon királynője
A spanyolországi Melillában rendezett triatlon Európa Kupa–viadalon Vanek Margit diadalmaskodott.
Visszacsúszott Babos
Egy helyet rontva Babos Tímea jelenleg a 40. helyen szerepel a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
Kínában nem lesz kínlódás
Nem kell már sokat aludni, hiszen hétvégén újra felbőgnek a motorok, ezúttal Kínában.