Keresés
Close this search box.
elte2

Egyetemista kick-boxosokat díjaztak

A héten két nagymúltú egyetemen – a TF-en és az ELTE-n – is kitüntetéseket adtak át azoknak a fiatal kick-box versenyzőknek, akik jó eredményeket értek el júliusban az Európai Egyetemi Játékokon (EUSA). Mindkét átadó ünnepségen jelen volt a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, Galambos Péter is – adta hírül az MKBSZ.

A lengyelországi Lódzban megrendezett Európai Egyetemi Játékok kick-box versenyszámai során 6 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzéremmel zártak a magyarok. Az elért eredményeknek köszönhetően a sportágban a nemzetek között Magyarország, az intézmények versenyében pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett az élen.

Utóbbi felsőoktatási intézmény, az ELTE rendkívüli ünnepségén (az ELTE Sport arca kitüntetés átadása mellett, amelyet a rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petra érdemelt ki) köszöntötték az EUSA-n sikereket elért, jelenlegi és az ez évben végzett kick-boxos hallgatókat. Prof. Dr. Borhy Ákos rektor kitüntetésben részesítette Bálint Martin, Bolfán Ákos, Grünczeisz Patrik, Nagy Zalán, Szabó Dorina és Szmolek Emánuel versenyzőket, valamint Dancsó „Kicsi” Zoltán és Koszogovits Mihály edzőket.

A kitüntetettek nemrég debütált, limitált, egyetemi logózott sportruházatot is kaptak ajándékba, Az ünnepségen elhangzott, hogy az ELTE vezetése büszke arra, hogy a versenysport területén ennyi kiemelkedő tehetségű hallgatójuk van, és azon vannak, hogy a sportbeli és tanulmányi sikereiket minden eszközzel támogassák.

A Testnevelési Egyetem évnyitóján is kitüntetéseket kaptak az EUSA-n kiemelkedően szerepelt magyar kick-boxosok. Eredményességükért Fésű Lajos, Rohonczi Jenő és Bozók Szabolcs vehetett át díjakat dr. habil. Sterbenz Tamástól, a TF rektorától.

(Nyitókép: ELTE Fotó)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top