Több mint 70 országból érkeznek futók a vasárnapi 37. Wizz Air Budapest Félmaratonra.
A rendező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint 8200 sportember nevezett az eseményre. Az egyéni félmaratoni távon 5200-an jelezték részvételüket, csaknem 20 százalékuk első félmaratonjának teljesítésére készül. A MANNA ABC 10 kilométert 1200-an választották, ebben a számban a résztvevők több mint a fele nő. A váltószámok is rendkívül népszerűek, ezeken 1500-an indulnak.
Magyarországról 720 település képviselteti magát, továbbá 77 országból 1135 külföldi futó is nevezett. A legtöbb külföldi résztvevő Szlovákiából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából és Németországból érkezik.
„Visszatérőben a hazai futókedv és a nemzetközi futóturizmus” – mondta Kocsis Árpád, Magyarország legnagyobb félmaratonjának versenyigazgatója.
„Ismét sokan vágnak neki először a félmaratoni távnak, és a futók ismét közel tíz százaléka jótékony célra is gyűjt, vagy adományoz. A Covid után visszatér a kiegészítő zenei félmaraton is, hiszen másfél kilométerenként zenével szórakoztatjuk a futókat és a nézőket. Az esemény napján 13-15 000 futót és szurkolót várunk az útvonalra” – tette hozzá Kocsis Árpád.
A rajt és a célterület a Pázmány Péter sétányon lesz, az útvonal pedig érinti a főváros nevezetességeinek egy részét.
(Forrás: MTI, nyitókép: facebook.com/budapestfelmaraton)
Szólj hozzá