Keresés
Close this search box.
ivanfi brigitta

A magyar válogatott minden korosztályban sikeres volt a bukaresti szkander Európa-bajnokságon

A magyar szkanderosok lenyomták fél Európát. A Bukarestben megrendezett Európa-bajnokságon a felnőtt kategóriában Kőváriné Ivánfi Brigitta két aranyérmet szerzett, miután jobbal és ballal is első lett. Barzsó Henrietta is kétszer állt dobogóra. A fiatal magyar tehetség ballal aranyérmes lett, jobbal pedig másodikként zárt, míg Homoki Dénes ballal harmadik lett. Eredményesek voltak a juniorok és a masters versenyzők is, valamint a paraszkanderosok is odatették magukat.

A junioroknál a magyar lánycsapat harmadik lett, ezenkívül 3 aranyat, 7 ezüstöt és 3 bronzot szereztek a fiatalok. A masters mezőnyben 9 magyar éremszerzés volt (4 arany, 3 ezüst, 2 bronz), a paraszkanderosok pedig 3 arannyal és 1 ezüsttel zárták a bukaresti Európa-bajnokságot. A női masters válogatott is felállhatott a dobogóra, miután 3. lett.

A magyar érmesek közül érdemes megemlíteni Csabai Attilát, a Magyar Szkander Szövetség elnökét. A sportvezető 10 év kihagyás után indult ismét világversenyen és bal kézzel ezüstérmes lett. Csabai Attila irányításával egyébként egyre népszerűbb a sportág itthon, és egyre színvonalasabb nemzetközi versenyeknek ad otthont Magyarország

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top