Valtteri Bottas több éves szerződést írt alá az Alfa Romeóval. A finn pilóta a soron következő szezonban csatlakozik a hinwili csapathoz – a svájciak azt remélik, hogy a kilencszeres futamgyőztes versenyző segíthet nekik előrébb lépni a rajtrácson.
„Egy új fejezet nyílik a karrieremben” – nyilatkozta a hivatalos sajtóközleményben Bottas, aki azt is elárulta, hogy izgatottan várja a közös munkát. „Az Alfa Romeo egy olyan márka, amit nem kell bemutatni, hiszen több oldalt megtöltöttek már a Formula 1 történelemkönyveiben.„
A finn hozzátette, hogy hálás a csapatnak a bizalomért, és készen áll arra, hogy meghálálja eredményekkel, majd hangsúlyozta: habár jól ismeri Frédéric Vasseurt, de készen áll arra, hogy a csapat többi tagjával is találkozzon és szoros munkakapcsolatot építsen ki velük. „Büszke vagyok arra, amit eddig elértem Brackleyben. Most arra fókuszálok, hogy befejezzem a munkát – vagyis harcolunk az újabb világbajnoki címért, de mindemellett várom az új kihívásokat is, amelyek előttem állnak” – zárta nyilatkozatát a finn.
Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elárulta: arra számít, hogy Valtteri személyében egy erős csapatjátékos érkezik majd Hinwilbe. „A kapcsolatunk egész hosszú időre nyúlik vissza, hiszen sikeres szezonokat teljesítettünk együtt az F3-ban és a GP3-ban, a tehetsége és a képességei pedig azóta is nyilvánvalóak: már nagyon várom, hogy a képességeit bevesse a csapatunk érdekében. A több éves szerződés mind Valtteri, mind pedig a csapat számára garantálja azt a stabilitást, amire szükségünk van a projektünk építése érdekében. Izgatottak vagyunk, hogy mit hoz a jövő.”
Bottas 2013-ban debütált a királykategóriában, a Williams színeiben. A finn pilótát az egyik legnagyobb tehetségként tartották számon, 2017-ben pedig – Nico Rosberg váratlan visszavonulása után – a Mercedeshez igazolt. A 32 éves versenyző négy konstruktőri világbajnoki címhez segítette hozzá a német istállót, első győzelmét 2017-ben, Szocsiban aratta, amit még nyolc első hely követett, összesen pedig 63 alkalommal állhatott fel a dobogóra.
Szólj hozzá