Keresés
Close this search box.
leyrer dij

Díjazták 2022 legjobbjait

A hatvanegy tagszövetség ernyőszervezeteként működő NVESZ a 2022-es világversenyeken eredményes sportolóknak, a Világjátékokon, a világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon dobogós helyezetteknek adott át elismeréseket a Hilton Budapest hotelben megrendezett gálán. Az NVESZ „Év Sportolói” díjra az egyes sportszövetségek jelölték ki a legsikeresebb versenyzőket.

A gálán Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke vehette át a sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat. A sportvezető 2020-ban kezdte meg a harmadik ciklusát elnökként. A MAMS sikert sikerre halmozott az utóbbi években, több fejlesztés történt a képzések terén, az utánpótlást prioritásként kezeli, és ezzel biztosítja a motorsport jövőjét és eredményességét.

Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: tavaly kimagasló sikereket értek el a magyar versenyzők. A Világjátékokon túl a nem olimpiai sportágak hazai kiválóságai a világbajnokságokon 53, míg az Európa-bajnokságokon 108 aranyérmet szereztek. Az államtitkár megjegyezte, idén növelték a forrást.

A Nemzeti Versenysport Szövetség, illetve tagszervezetei számára a korábbi 600 millió forintos keretösszeg helyett az idei évben 870 millió forintot biztosítunk, vagyis 270 millió forinttal többel igyekszünk hozzájárulni az újabb magyar sportsikerekhez.” – jelentette be Schmidt Ádám.

Schmitt Pál, volt köztársasági elnök a sport egységességére hívta fel a figyelmet.

Fontos, hogy ne csak az olimpiai sportágak részesüljenek a reflektorfényből. Nem mindenkiből lesz kajakos, vívó, vagy ökölvívó olimpiai bajnok. Rengeteg izgalmas sportág van, és ezen sportágak versenyzői hatalmas nemzetközi sikereket érnek el.” – tette hozzá a Nemzet Sportolója.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke elmondta, a 2022-es évben a világ új életre kelt a pandémia után, és a magyar sportolók kimagasló eredményeket értek el.

Versenyzőink a világ- és Európa-bajnokságokon fantasztikus eredményeket értek el, és ott volt a csúcseseményünk, a birminghami Világjátékok, ahol minden idők legsikeresebb magyar szereplését produkálták sportolóink. Nehéz lesz ezt felülmúlni.” – utalt az elnök a 27 megszerzett magyar éremre. Magyarország ugyanis várakozáson felül teljesítve 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárt az Egyesült Államokban.

Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója gratulált a díjazottaknak, és hangsúlyozta, az elmúlt években a MOB és az NVESZ kiváló szakmai kapcsolatot ápol.

„Egyre több multisport verseny esetében dolgozunk együtt a nem olimpiai sportágakkal is, hiszen a karate korábban már bemutatkozott az ötkarikás játékokon, és vannak olyan feltörekvő sportágak is, mint például a kick-box.”

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elismerően beszél az NVESZ sportágairól.

A sportolók nem csupán a sportágukat, hanem a hazájukat is képviselik. A tavalyi eredményeket elnézve, büszkék lehetünk rájuk. Külön öröm számomra, hogy a parasportolók eredményeit is méltatták az NVESZ-gálán.” 

A gálán bemutatták az új NVESZ-könyvet. A sikereket és a sportágakat bemutató műről Járosi Péter, az NVESZ alelnöke elmondta, az ernyőszervezet rendszerint igyekszik könyv formában nyomot hagyni.

Egy ilyen sikeres év után a Világjátékok-győzelmeken és éremszerzéseken túl minden tagszervezetünk kapott egy-egy fejezetet. Külön figyeltünk arra, hogy aki részt vett a játékokon, pontszerzők és helyezettek, csapattagok, mind-mind bekerültek a könyvbe” – mondta Járosi Péter. A Világjátékok 2022 című kiadvány 160 oldalas.

A díjazottak

Magyar Kajak-Kenu Szövetség: Kiszli Vanda, Kövér Márton

Magyar Karate Szakszövetség: Boussebaa Aicha, Tadissi Martial, Kákosy Olívia – parakaratés

Magyar Torna Szövetség: Mazács Fanni, Bali Dániel

Magyar TáncSport Szakszövetség: Váradi Martina, Andrea Silvestri

Magyar Íjász Szövetség: Györgyné Kereszt Piroska, Szijártó László

Magyar Országos Horgász Szövetség: Walter-Barna Diána, Bakó Péter, Csala Tibor – parahorgász

Magyar Szkander Szövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta, Bauman Ádám, Simon Dániel – paraszkanderos

Magyar Darts Szövetség: Ihász Veronika, Borbély András, Illés István, Miklós József, Nagy Zoltán, Virágos Kis Lajos – para darts

Magyar Kick-box Szakszövetség: Mezei Nikolett, Fésű Lajos

Magyar Búvár Szakszövetség: Senánszky Petra, Mozsár Alex

Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség: Nardelotti Ajsa, Spéth Norbert

Magyar Teqball Szövetség: Vasas Lea, Bakó Ádám

Magyar Tradicionális Kungfu és Wushu Szakszövetség: Arutyunján Mária, Filóci Mihály

Magyar Sumo Szakszövetség: Elekes Enikő, Pap Arnold

Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség: Tóth Alexa

Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Farkas Bálint

Magyar Erőemelő Szövetség: Szabó Ágnes, Enahoro Asein

Magyar Grappling Szövetség: Tóth Alexa, Szabó Gyula

Repülő és Légisport Szövetség: Tóth Ferenc

Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Kiss Norbert

Magyar Motorsport Szövetség: Lencsés Donát, Dániel Magyar

Jet-Ski Szövetség: Jászai Csongor

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség: Hollósi Nikolett, Sohajda Zoltán

Magyar Motoros Vízisport Szövetség: Bodor Péter

Magyar Modellező Szövetség: Sarusi-Kis Orsolya, Berta András

Magyar Repülőkorong Országos Sportági Szakszövetség: Ultimate Frizbi U20-as csapat

Magyar Sárkányhajó Szövetség Sárkányhajó: Női Small Boat Legénysége

Magyar Sakkszövetség: Kozák Ádám

Magyar Gószövetség: Pocsai Rita, Barcza Bende

Magyar Rádióamatőr Szövetség: Molnár Léna, Versegi Attila

Magyar Pétanque Szövetség: Fonyódi Léna

Magyar Testépítő és Fitness Szakszövetség: Balogh Eszter, Nyircsák József

Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség: Senánszky Petra, Takács Krisztián

Magyar Kutyasport Szövetség: Mészárosné Berta Erika, Laczkó Krisztián

Magyar Bowling és Teke Szövetség: Hári Boglárka, Zapletán Zsombor

Magyar Golyósportok Szövetsége: Rácz Lili, Fóti Gábor

Magyar Biliárd Szövetség: Keller Dávid

Magyar Lábtenisz Szövetség: Fodor Ádám

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség: Máramarosi Rita, Bujdosó Zoltán

(Nyitókép: Szalmás Péter)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top