Keresés
Close this search box.

2,5 milliót sétáltak össze a beteg gyermekeknek

blank

A tavalyi sikeres akció után idén is jótékonysági sétát szervezett az Amway, országszerte mintegy kilenc helyszínen. Az akció jótékony céllal jött létre, hiszen a befolyt összeget – ami a közel 2300 gyalogló 500 forintos nevezési díjából tevődött össze – beteg gyermekek gyógyítására ajánlották fel.

Már egy félórás, lendületes sétával is sokat tehetünk egészségünkért és jó közérzetünkért. Még könnyebb útra kelni, ha tudjuk, hogy ezzel beteg kisgyermekeknek is segíthetünk. A tavalyi első, sikeres program után az Amway Hungária idén is megszervezte „10 000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK” országos jótékonysági akcióját szeptember 4-én. A résztvevők egy kb. 5 kilométeres, frissítő sétával és jelképes részvételi díjjal, 500 forinttal támogathatták hazai gyermekkórházak és gyermekalapítványok nélkülözhetetlen munkáját. A befizetett adományok összegét az Amway megduplázta, ezzel is segítve a kis betegek mihamarabbi felépülését.

Az országos akcióban 9 város, Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Nyíregyháza, Pécs, Szolnok, Szeged, Vác és Zalaegerszeg vett részt. A közel 5 kilométeres távot 2300-an, köztük az Amway munkatársai és üzleti vállalkozói gyalogolták le országszerte, ezzel 20 milliónál is több lépést tettek meg. A sétán befolyt adományok és az Amway támogatásából összesen 2 500 000 forint gyűlt össze a beteg gyermekek javára, melyből többek között a gyógyításukhoz szükséges új, korszerű eszközök megvásárlására nyílik lehetőség.

„Az Amway kiemelt figyelmet fordít világszerte, így Magyarországon is a gyermekek támogatására. Amellett, hogy jótékonysági programjainkkal a sport, az egészséges életmód fontosságára hívjuk fel a figyelmet, szeretnénk minden lehetséges eszközzel beteg kisgyermekek gyógyulását segíteni. Az idei séta a résztvevők számát és támogatás összegét tekintve is rekordot döntött: nem kérdés, hogy jövőre is folytatni fogjuk” – mondta el Törőcsik Dalma, az Amway Hungária vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top