Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Hungaroring)

Dübörgés a belvárosban

Fotó: Facebook (Hungaroring)

A kamion Európa-bajnokság mogyoródi versenyhétvégéje előtt a szervezők egy különlegességgel kedveskednek a szurkolóknak, ugyanis versenykamionok és luxus sportautók vonulnak fel csütörtökön Budapest belvárosában.

Szombaton és vasárnap a kamion Ebfutam mellett egy másik sorozat, a több mint 500 lóerős luxus sportautókat felvonultató Blancpain GT Series versenyeit is megrendezik a Hungaroringen.

A szervezők közleménye szerint csütörtök délután a 16 versenykamion – köztük a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert 24-es rajtszámú Tankpool24-Mercedese -, valamint a Blancpainben induló 19 versenyautó által alkotott „konvoj” 16 órakor indul a Hungaroringről, és az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon, valamint a Hősök terén keresztül az 56-osok terén felállított parkolóig jut majd el rendőri felvezetéssel.

A versenykamionok, Aston Martinok, Audi R8-asok, Bentley-k, Corvette-ek, Lamborghinik, McLarenek és Nissan GTR-ek felvonulását ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők, akik a pilótákkal is találkozhatnak, s lehetőségük lesz közös fotók készítésére, valamint aláírások begyűjtésére is. A szervezők tájékoztatása szerint a versenygépek 16.30-16.40 órára érkeznek az 56-osok terére.

A kamion Eb 2015-ben 25 év szünet után tért vissza Magyarországra, s mivel a rendezvény az elmúlt két évben nagy sikert aratott, a szervezők az idén is különböző kísérőprogramokkal készülnek a várhatóan több tízezer fős közönségnek.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top