Keresés
Close this search box.

Legalább kétezer futóra számítanak a Keszthelyi Kilométereken

blank

A szervezők tájékoztatása szerint több, mint 2000 résztvevőre számítanak – a különböző korosztályokban és futószámokban – a pünkösdkor megrendezésre kerülő keszthelyi futóversenyen.

„Igazi családi futóhétvégét szervezünk, hiszen minden korosztályra gondolunk. Az előnevezések és a korábbi versenyek alapján várhatóan mintegy 1600 felnőtt és 5-600 gyermek fog rajthoz állni a két nap alatt. A legrövidebb táv a gyermekeknek 250 méter, a leghosszabb a felnőtteknek 42 km lesz. Nagy létszámú szervező- és önkéntes csapattal, több mint 300 fővel dolgozunk, hogy biztonságos pályát biztosítsunk. Igazi fesztiválhangulatot biztosít majd a sport mellett többek közt Dallos Bogi együttesének a koncertje, a Runner Expo, a tésztaparti és az ingyenes gyermekanimáció, a Várkert Pihenőzóna a Varázshangok Gyermeksarokkal. A rendezvény az egészséges táplálkozást is népszerűsíti, ezért bio-sétányt is telepítünk” – tájékoztatott Bedő Beáta főszervező, aki hozzátette: kérik a közlekedők megértését, hiszen jelentős forgalomkorlátozások várhatók a városban.

Május 14-én, szombaton délelőtt 18 futamot rendeznek a gyermekeknek, délután 2,5 és 5 km-es távok következnek. Május 15-én délelőtt 10 órakor rajtol az Intersport Keszthelyi Kilométerek félmaraton, maraton.

A rendezvény központja a keszthelyi Fő tér. Nevezni a helyszínen május 14-én 12 és 20 óra, május 15-én 7 és 9 óra között lehet.

Részletes program, kiírás, útlezárások, és információk ide kattintva érhetőek el.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top