Keresés
Close this search box.
Fotó: Szalay Iván

Önállóan is megállta a helyét a Bringaexpo

Fotó: Szalay Iván

A Bringaexpo idén először önálló kiállításként nyitotta meg kapuit – s a kilátogatók száma nem okozott csalódást.

Az Utazás kiállítás társkiállítása – az Afrika Expo mellett – idén is a Bringaexpo volt, amelyet immár önállóan rendezett meg a HUNGEXPO Zrt. Az ország legnagyobb, idénynyitó kerékpáros kiállítása ezúttal is megtöltötte a 9000 négyzetméteres G pavilont. Bebizonyosodott, hogy jó úton járnak a szervezők, amikor – szakítva a korábbi hagyományokkal – lehetővé tették a látogatóknak, hogy ne csak kipróbálhassák, hanem meg is vásárolhassák a kiállított kerékpárokat. A kiállítókkal való beszélgetés során kiderült, hogy többen éltek is a lehetőséggel és egy új bringával tértek haza a rendezvényről. Azok a cégek, akik kitartottak a Bringaexpo mellett, élvezték a látogatók rájuk koncentrálódó figyelmét és érdeklődését.

Bár a Hungexpo Zrt. és a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) hónapokig folytatott eredménytelen tárgyalásai nyomán ezúttal a szokásosnál kevesebb gyártó hozta el termékeit, a legnagyobbak, mint a KTM, a HEAD, a Kenzel, a FOCUS, a Cervélo, az Univega, a Pegasus, a Brompton és az MBM ezúttal sem maradt távol, mint ahogy itt voltak az Ultimate, a Benelli, a ZTECH, a Riese und Müller, a Bulls, az Apache, a Giant és az ICE elektromos kerékpárjai is. A Hungexpo nem a múltba tekint, hanem a jövőre koncentrál, és biztos abban, hogy a következő években folyamatosan bővül majd a kiállítók száma.

A Bringaexpo egyik legsikeresebb programja, a tesztpálya volt, amely nagyobb és izgalmasabb volt a tavalyinál. A híddal, emelkedőkkel, több S-kanyarral és egy szlalom szakasszal tarkított körön, amely szinte az egész pavilonon körbefutott, kezdők és profik egyaránt kipróbálhatták a legújabb gépeket. A TomTom interaktív kerékpáros tesztpályán a kerekesek okosórák segítségével mérhették gyorsaságukat, és videóra vehették próbaköreiket.

Idén is elkápráztatták a látogatókat a Gravity Academy MTB, BMX és monocikli bajnokai. Nagy „Gizmo” Attila többszörös magyar bajnok és barátai részvételével a leglátványosabb levegőtrükköket mutatták be a riderek. A szervezők gondoltak a gyerekekre is, akik valódi KRESZ pályán tanulhatták a szabályos kerékpáros közlekedés alapjait.

A rendezvényről készült képgalériánkat ide kattintva tudod elérni.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top