Keresés
Close this search box.

Erősíthetik az asztmás tüneteket a feldolgozott húsok

blank

A kutatók véleménye szerint a feldolgozott húsok előidézhetik az asztmás tünetek súlyosbodását.

A felmérésben ezer francia ember vett részt, s rajtuk tesztelték azt, hogy milyen hatással van az egészségi állapotukra az, ha egy héten legalább négyszer fogyasztanak feldolgozott húsokat – a felmérés eredményeit pedig a Thorax egészségügyi lapban publikálták.

A kutatók a felmérés alapján úgy vélik, hogy a nitrir elnevezésű tartósítószer – amit tartalmaz például a szalámi, a kolbász vagy a sonka – az okozója annak, hogy a feldolgozott húsok gyakori fogyasztása a légutak irritációját idézheti elő. A szakértők azonban figyelmeztetnek mindenkit, hogy ez még csak feltételezés, nem bizonyított, s a biztos eredmények érdekében további vizsgálatokra lesz még szükség. Mindemellett hozzátették: aggodalmaskodás helyett az emberek figyeljenek oda a megfelelő táplálkozásra, és ügyeljenek arra, hogy változatosan étkezzenek. Egyébként a feldolgozott húsok hírneve élt már meg szebb napokat is, ugyanis nemrég a kutatók bejelentették: a rendszeres fogyasztásuk rákos megbetegedésekhez is vezethet.

A kutatók egyébként úgy vélik, hogy ha naponta nem fogyasztunk több mint 70 gramm feldolgozott húst, akkor máris sokat tettünk az egészségünk érdekében.

 

Forrás: bbc.com

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top