Keresés
Close this search box.

Hamarosan elrajtol Európa egyik legkeményebb terepfutó versenye

blank

Nyár végén rajtol Európa egyik legkeményebb terepfutó versenye, az Ultra-Trail du Mont-Blanc (UTMB®). A nemzetközi versenynaptár egyik legnehezebb küzdelmeként jegyzett megmérettetésnek idén is a francia kisváros, Charmonix ad otthont, amit évről évre futók tízezrei lepnek el nyár végén.

Immár 16. alkalommal rendezik meg a világ egyik legnehezebben teljesíthető versenyét, az UTMB®-t, ami a francia kisvárosból, Chamonix-ból indul, és három országon át vezet az út a célig. A versenyzők először 2003-ban mérték össze itt az erejüket, azóta egy teljes hetes rendezvénnyé nőtte ki magát a verseny. Óriási eltökéltségre és kiváló fizikumra van szükségük azoknak, akik nekivágnak a megmérettetésnek, ugyanis a klasszikus táv 171 km, emellett 10 000 méretnyi szintkülönbséget is le kell küzdeniük a versenyzőknek. A hosszú éve Columbia/Montrail által támogatott megmérettetés azonban több távot is takar, a leghosszabb mellett még további négy közül választhatnak a versenyzők.

Rekordokat dönt az idei verseny

A világ egyik leglátványosabb és legrangosabb terepfutó versenyén idén rekordszámú résztvevővel számolnak, eddig több, mint 21 000 bejelentkezési kérelem érkezett. Összesen 201 nemzet vesz részt, legnagyobb arányban a franciák képviseltetik magukat több mint 3000 futóval, de a spanyolok, olaszok és angolok és több száz versenyzőért szoríthatnak majd. Pedig a verseny valóban komoly, több mint 20 000 kísérő, 250 fős egészségügyi személyzet, 150 elsősegélynyújtó, 65 ápoló, 35 orvos és 60 számítógép felügyeli a futók minden lépését. A segítőket menet közben különféle módokon érhetik el a futók, az útvonalak mentén 53 vezérlő oszlopot telepítenek, továbbá 120 rádiót is elhelyeznek, és mintegy 60 számítógép segítségével figyelik a versenyzők minden lépését. Ráadásul egy LiveRun nevű alkalmazással is nyomon követhetők, aminek köszönhetően a földrajzi pozíció megadásával szükség esetén azonnali segítség nyújtható. Az alkalmazással a versenyzők minden egyes ellenőrző ponton láthatják a saját idejüket és helyezésüket is, valamint tájékozódhatnak a többi futó pillanatnyi helyzetéről. A hosszú évek óta a Columbia/Montrail által támogatott megmérettetés több versenyt is takar, a leghosszabb táv mellett még négy közül választhatnak a versenyzők.

Érdekesség, hogy az idén bejegyzett legidősebb futó 75 éves, a legfiatalabb 16 esztendős, és jelentkezők 15%-a női induló.

De mitől lett olyan népszerű sport a futás és az UTMB?

Valamikor a 2000-es évek elején, kilenc barát álmodta meg a versenyt azzal a szándékkal, hogy Chamonixból indulva, Franciaországon, Olaszországon és Svájcon keresztül futva visszatérhessenek a kiinduló pontra. A nemzetközi versenynaptárba 2002-ben bejegyezett verseny már az első évben felülmúlta a várakozásokat, a várt 300 résztvevő helyett, 500-an álltak a rajtvonalhoz. 2003-ban 711-re nőtt a versenyzők száma, és 2006-ban már meghaladta a 3400-at is. Három évvel később pedig megtriplázták az indulók számát, ezért elkezdtek különböző hosszúságú távokat kialakítani, hogy a regisztrálók óriási számát kontrollálják.

Idén is szurkolhatunk magyaroknak

A három országon áthaladó versenyen tavaly 48 magyarért szoríthattunk, idén 35-en regisztráltak a verseny valamennyi távjára, 8 és 27 férfi induló. Általánosságban elmondható, hogy a hazaiak többsége a hosszabb távokat szereti (UTMB – 171 km, TDS – 121 km, CCC – 101 ), ami igaz más európai futóversenyre is, hiszen a magyar mezőny nagyobb része általában az 50-60 km feletti távokat választja. Az UTMB történetében a magyarok közül Németh Csaba szerepelt eddig a legjobban, aki 2006-ban egészen a második helyig menetelt. A Columbia színeiben induló versenyző egy másik távon is bizonyított, tavaly az 53 km-es OCC-n a hatodik legjobb eredményt érte el, ami összesítettben a negyvenedik helyet jelentette. A valaha volt legeredményesebb nő Wermescher Ildikó (18:20:05), aki tavaly a 119 km-es, TDS távon az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A CCC távon pedig Pálfy Márton bizonyult eddig a legjobbnak, aki tizenhetedikként ért célba.

A megmérettetés komoly felkészülést igényel, és mivel itthon a pálya karakterisztikáját szinte lehetetlen utánozni, az indulók nem ritkán a környező országokban található magasabb hegyeken edzenek 3-4 kilós hátizsákokkal, hiszen zord körülmények várhatóak az UTMB-n is, ahol egy órán belül a hótól a 30 fokig bármi megtörténhet. Az erőnlét azonban nem minden, a gyors időjárás változás fejben és lélekben is megtörheti a versenyzőket, amivel szintén számolni kell, így a felkészülés minimum több hónapos, de akár több éves folyamat is lehet. Természetesen ennek intenzitása függ attól is, ki mit szeretne elérni a versenyen: a meglévő idején javítani vagy végigcsinálni a távot, ami már önmagában győzelem.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top