Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Szőnyi Ferenc - versenynapló)

„Voltak fájdalmak, küzdelmek”

Fotó: Facebook (Szőnyi Ferenc - versenynapló)

A Himalája hágóin megrendezett, 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyen egyedül Szőnyi Ferenc magyar ultratriatlonista ért célba.

A versenyen 120 óra alatt kellett lefutni 480 kilométert, 10 ezer méteres szintemelkedéssel. A világ legnehezebb futóversenyének nevezett versenyen még soha senki nem futott végig. Most három induló volt, közülük is egyedül Szőnyi Ferenc ért célba.

Az összetett ultratriatlon-világbajnok 53 éves magyar sportember pénteken érkezett haza Magyarországra.

Szőnyi Ferenc az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy sok ultratávon indult már. Erre a versenyre már tavaly is hívták, de akkor még nem készült fel. Most sok „rávezető” versenyen vett részt, legutóbb a Békéscsaba-Arad 100-100 kilométeres futáson.

Kitért arra, hogy egy ilyen hosszú távú versenyen, mint a himalájai, fontos a táplálkozás is. Úgy alakította étrendjét, hogy minél kevesebb táplálékot vigyen be szervezetébe: napi egy banánt, három tojást, egy kis édességet és sok folyadékot fogyasztott.

Szőnyi Ferenc úgy fogalmazott: „voltak fájdalmak, küzdelmek”. Volt hó, eső, jég, hideg, meleg, 5300 méteren az oxigénhiány jelentette a legnagyobb kihívást, de igazi holtpont nem volt. „A precíz felkészülés és a koncentráció meghozta gyümölcsét” – tette hozzá.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top