Keresés
Close this search box.
kh mozdulj futoest 1

Futóest a fővárosban!

Ezen a hétvégén a futók birtokba veszik az éjszakai/esti Budapestet. Július 2-án ugyanis megrendezik a K&H mozdulj! futóestet.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint eddig csaknem 2800 előnevezés érkezett, félmaratonra mintegy 1000-en készülnek. Az ország 380 települése képviselteti magát, a nevezők 52 százaléka pedig budapesti.

A legnépszerűbb táv a félmaraton, azt követi a 10 kilométer, több mint négyszázan futnak öt kilométert, míg hatszázan választották a páros vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren vagy félmaratonon. Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része, összesen mintegy 450-en a munkahelyüket képviselve futnak – ez a nevezők 15 százaléka.

A K&H mozdulj! futóestre való nevezéskor lehetőség volt már előzetesen jótékonykodni, a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány munkáját támogatták a futók. Az Alapítvány daganatos és leukémiás gyerekeknek és családjuknak segít. Az esemény rajt-cél területe a Hősök terén, a Műcsarnok előtt lesz. Az indulók többek között az Andrássy úton, a Dózsa György úton, az Olof Palme sétányon, és a Vajdahunyad sétányon futnak majd, gyönyörű esti kivilágításban.

Bővebb információk az eseményről ide kattintva elérhetők.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top