blank

Homokágy és a teherautó platója se lehet akadály

blank

November 20.-án a királynék városába, Veszprémbe érkezik a „téli kerékpáros cirkusz” – a bakonyi megyeszékhelyen immár ötödik alkalommal fog elstartolni a LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-verseny, amely a magyar cyclocross kupasorozat harmadik futama.

A Veszprémi Kerékpáros Egyesület „közelebb a városhoz” jeligével idén az eredeti, a város központjától alig 500 méterre levő Jutasi úti parkban méreti meg a hazai és várhatóan az osztrák versenyzők legjobbjait.

„Idén is látványos viadalt szervezünk, több korosztály számára írtuk ki a futamokat, homokágyban, parkban és teherautó platóján is bringáznak majd a versenyzők. A hazai élvonal mellett az utánpótláskorúakat is várjuk Veszprémbe” – tájékoztatott Tóth András főszervező.

A terepkerékpár vagy más néven cyclocross versenyeket az országúti és mountain bike-szezont váltva, ősszel és télen rendezik. Ezek a viadalok 1500-3000 méter hosszú körpályán zajló versenyek, amik egyrészt földutakon, réteken, füves területeken, másrészt aszfalton, lépcsőkön, különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül haladnak.

A sportág igazi hazájának Belgium és Franciaország tekinthető. Ezek az országok 1950 óta már több világbajnokságot is szerveztek az azóta már Amerikában is népszerű kerékpáros műfajból.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top