Keresés
Close this search box.

Kerékpárosok figyelem!

blank

Nyolc zselici település elnyert támogatásának köszönhetően mintegy 1,2 milliárd forintból megkezdődhet 45 kilométernyi kerékpárút tervezése és megépítése a Zselicségben – jelentette be Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője csütörtökön a Somogy megyei Zselickislakon.

Elmondta, hogy Kaposvár 15 milliárd, a somogyi megyeszékhely környéke pedig 4 milliárd forintos TOP-forrásra pályázhat, és az utóbbi keret terhére nyújtotta be a pályázatát a 8 kistelepülés (Szenna, Patca, Szilvásszentmárton, Zselickisfalud, Simonfa, Bőszénfa, Zselickislak, Zselicszentpál) több mint fél évvel ezelőtt, szavai szerint példaértékű összefogással. Az új kerékpárút terveinek engedélyeztetése várhatóan mintegy 4 hónapig tart, az építkezés – ami részben új betonutak létesítését, részben régi utak felújítását, illetve meglévő utakon kijelölést jelent – idén késő ősszel vagy jövő tavasszal kezdődhet – tudatta az MTI. A Kaposvárról induló és oda visszaérkező, a térség már meglévő attrakcióit (szarvas-farm, falumúzeum, Csillagoségbolt-park) kerékpárúttal is feltáró és összefűző projekt a tervek szerint jövő év végre készül el. 

„A Zselic a világ legszebb helye, ne csak mi tudjunk erről! Az új kerékpárút révén hozzon a térség másoknak is boldogságot, a helyieknek boldogulást” – fogalmazott Gelencsér Attila. Emlékeztetett, kormánydöntés született arról, hogy a Kaposvár-Szigetvár között megszüntetett vasút töltésén is kerékpárút épülhet. A hosszabb távú tervek szerint pedig ezek az utak idővel összeérnek és újabb kerékpárutak épülnek a Balaton felé, a 67-es úttal párhuzamosan is. Bene Sándor,  Zselickislak polgármestere elmondta, a kerékpárutak bevezetnek majd minden településre, ahol kerékpáros pihenők, -szervizek, étkezési lehetőség és szállás is várja majd az érkezőket. „Jelentős bevételt remélünk a kerékpáros-turizmustól” – tette hozzá. Nyitrai István, Bőszénfa polgármestere úgy fogalmazott: „minket elrejtenek a dombok a nagyforgalmú utakon közlekedők elől. A kiépülő kerékpárutakkal jobban be tudjuk mutatni magukat és az értékeinket.” Fotó: wikipedia.org

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top