Keresés
Close this search box.

Sportol a nemzet – Jól haladnak az előkészületek

Jól rajtolt a Sportol a Nemzet szabadidős sportmozgalom. A kezdeményezés ugyan hivatalosan szeptember 7-én indul a Dél-Alföldön, de a szervezők természetesen már az előkészületeken dolgoznak.

 

Jól rajtolt a Sportol a Nemzet szabadidős sportmozgalom. A kezdeményezés ugyan hivatalosan szeptember 7-én indul a Dél-Alföldön, de a szervezők természetesen már az előkészületeken dolgoznak.

A Czene Attila (Magyar Szabadidősport Szövetség-elnök és MOB-alelnök) fővédnökségével fémjelzett szabadidősportos megmozdulás célja, hogy minél többen, minél rendszeresebben, minél több sportágat kipróbálva, lehetőségek szerint a legkedvezőbb áron sportoljanak Magyarországon és a Kárpát medencében.

2014-ben a Dél-alföldön induló sportmozgalom szervezői eddig 29 egyesülettel, sportpálya-tulajdonossal tárgyaltak, jelen állás szerint összesen 33 féle sportágból lehet választani, de ezek a számok folyamatosan nőnek – derült ki a Juventus 103.9-en hétfőnként hallható SportBánya műsorában.

„Mindenki lelkesen fogadja a kezdeményezést. Ahogy meghallják, hogy milyen sportágak csatlakoztak eddig, azonnal jelzik a sportpálya-tulajdonosok: na, ezt biztosan kipróbálom. Tehát eddig teljesen pozitívak a tapasztalataink” – mondja Hoffmann Pál, a Sportol a Nemzet szabadidős sportmozgalom projektvezetője.

A szeptember 7-i indulás után 2015 elejétől az egész országra, sőt, a Kárpát medence magyar lakta településeire is készülnek kiterjeszteni a Sportol a Nemzet mozgalmat.

Bővebb önformációk: www.sportolanemzet.hu

A Juventus Rádióban elhangzott adás újra meghallgatható itt!

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top