Keresés
Close this search box.
pexels maël balland 3604897

Téli outdoor alapok – hogyan állítsuk össze a felszerelést?

Télen, hidegben, rossz időben a természetet járni általában nagyobb kihívás, mint nyáron, melegben. Egyedül a víz, amiből látszólag kevesebb kell, de ez csalóka, hiszen hidegben is majdnem annyit kell inni, mint meleg időben. Ugyanakkor a felszerelés sokkal több, többféle “nehezebb” időjárásra kell felkészülni, mindezt úgy, hogy a felszerelés mérete és súlya se legyen túlságosan nagy, hiszen a hidegben eleve több energiát igényel a szervezet, a nehezebb csomag cipelése ezt pedig sokszorozza.

Ebben az írásban nem az extrém helyzeteket, körülményeket vizsgáljuk, hanem a Magyarországon vagy a hasonló klímában fekvő területeken megtett több napos túrákhoz, szabadban töltött időhöz adunk tanácsokat. Természetesen ezek alapján már tovább lehet fejleszteni a szélsőségesebb körülményekhez tartozó eszközök, felszerelések listáját – de minél nehezebbek a körülmények, annál több praktikát jó ismerni.

A leírt helyzet nagyjából így néz ki.: -15-5 fok között, 2000 méter tengerszint alatt, a civilizációtól (szándékosan vagy véletlenül) távol kell a szabadban töltened egy vagy több éjszakát, miközben akár esőre, akár hóra is számíthatsz, de lehet teljesen száraz az idő. Feltételezzük, hogy alapvető túratapasztalattal rendelkezel mielőtt ilyen helyzetbe kerülnél. Ha ilyen nincsen, azt nagyon könnyen meg tudod szerezni, hiszen (eleinte) kis hátizsákkal elvégzett rövid erdei túrák, gyaloglások már sokat segítenek. És hidd el, érdemes rendszeresen kimenni a természetbe! Nagyon sok szempontból segítheti az életedet, hiszen nemcsak a fizikai egészségedet erősíti, hanem az átélt lelki, szellemi impulzusok, az élmények, a kalandok a mindennapjaidat is szebbé, teljesebbé teszik.

A legfontosabb felszerelés és ruházat

Csak azért, mert tél, hideg, eső van, nem kell sok holmit magaddal vinned, azonban egy alapszabály nagyon fontos: legyen nálad a táborozáshoz egy teljes szárazruha készlet, amelyben a zoknitól a sapkáig minden legyen benne. Vajon probléma az, hogy egy ruhát visszaveszel reggel, nincsen frissen mosott váltásod, és ezt akár több napon át így oldod meg? Nem! Alsó ruhából lehet nálad egy-két plusz, de ilyen körülmények között hidd el, nem ez a legfontosabb. Lássuk, hogyan tervezzed meg a csomagodat!

Természetesen “túrázásra alkalmas ruházat” legyen rajtad, amely jó, ha gyorsan száradó anyagból készül, erős és könnyű benne a mozgás. Érdemes kicsit bővebb felsőruhákban gondolkoznod, ha kell alá tudjad venni a pulóveredet vagy egy aláöltözetet. Mivel ilyen időben több mindenre lehet szükséged, ezért célszerűek a több zsebes nadrágok, felsők, hogy ne kelljen levenned a hátizsákod, ha menet közben kell valami (lámpa, kesztyű, sapka, sál, elem…).

Több napos túra esetén jobb a vízálló túracipő/bakancs/terepfutócipő, mint egy könnyű sportcipő. Én személy szerint “bakancs párti” vagyok, de mindenképpen magasabb szárú cipőben érdemes gondolkoznod, amely a nehezebb körülmények között is biztosabban tartja a lábadat. Vannak magasszárú terepfutócipők, de vannak olyan erős bakancsok, amelyek alig nehezebbek, mint egy sportcipő.

Télen, rossz időben javaslom, hogy két kesztyű legyen nálad. Az egyiket menet közben viselheted, ez lehet vékonyabb, legjobb a softshell vagy polar anyagból készült, mert az vizesen is meleg, könnyen szárad. A másik viszont legyen egy nagyobb, melegebb darab, hogy megálláskor, vagy ha átfagyott a kezed, fel tudjad melegíteni benne.

A fej melegen tartása mindig fontos, főleg, ha fúj a hideg, téli szél. Fejfedőből is érdemes kétfélét magadnál tartani, egyet a menethez, másikat a megálláshoz, táborozáshoz. A merinó sapka, csősál az egyik legjobb választás menet közben, a másik lehet egy vastagabb polár vagy merinó. A fázósabbak külön sálat is vihetnek, de jó olyat választani, amely akár kendőként is használható (pl. a kapucni helyett, amit sokan nem szeretnek menet közben feltenni).

Esőruházat – ez nehezebb kérdés, mert van több megoldás, előnyökkel, hátrányokkal. Most ezeket nem részletezzük, válasszál ízlésed, lehetőségeid szerint:

  • Esőkabát, esőnadrág: kényelmes, de hasonló alsó nélkül minden víz a nadrágodra folyik, eláztatja azt. Könnyen be lehet alá fülledni.
  • Poncsó: könnyen beakad a sűrűbb növényzetbe, de akár a hátizsák is elfér alatta, jobban szellőzik, táborozáskor akár vészhelyzeti menedékként is szolgálhat.
  • Mindkettőt tudod használni megálláskor, hogy ne hűlj ki.

A hátizsákról kell még szót ejtenünk. Nagyon széles a választék, hiszen az UL zsákoktól kezdve a katonai zsákokig több minden lehet alkalmas a téli vadonjáráshoz. Legyenek elegendően tágasak a hevederei, hogy vastagabb ruhában is kényelmes maradjon. A vízállóságot fontos megerősíteni egy esővédő huzattal, ami a legtöbb mai zsák esetében alapfelszerelés, de külön is beszerezheted. Nagymértékben javítja a zsák tartalmának szárazon tartását, amit érdemes kiegészítened azzal, hogy az érzékenyebb felszerelést külön nejlon tasakba (pl. kukászsák) csomagolod. Hidd el, az extra törődés nagyon jól jön majd, amikor mindened vizes! Van tapasztalatom abban is, hogy a jól becsomagolt felszereléssel egy folyón átúszva is szárazon tudtam tartani a holmimat.

A kint alváshoz három alapvető felszerelés tartozik: derékalj, takaró, esővédelem. Azért fogalmaztam így, mert nem egyértelműen az elsőre eszedbe jutó holmik jelentik az egyetlen lehetséges megoldást. Ezekről sem írok részletesen, ezt korábban máshol már összefoglaltam. Röviden a legfontosabbak: a derékalj hőszigetelő képességét ilyenkor érdemes figyelned, az “R>3” küszöbszám vonatkozik a téli felszerelésre. A jó hír az, hogy az R értékek összeadódnak, azaz két 2-es értékű matrac kiadja a 4-es szigetelést. Ha nincsen ilyened, akkor például száraz levelekből, fenyőgallyakból, nádból is készíthetsz magadnak derékaljat. A takaró alatt általában hálózsákot értünk, de ma már a quiltek is egyre népszerűbbek. Azonban pokróccal, polar takaróval, vagy akár poncsóval is lehet meleg kuckót készíteni. Az esővédelem pedig lehet sátor, ponyva, épített menedék, természetes üreg, fedezék… Fontos, hogy alulról is védjed magadat a víz ellen, amit megfelelő ponyvával, épített fekvőhellyel vagy függőággyal tudsz megoldani.

A többi alapfelszerelést elég magyarázat nélkül felsorolni, ezek eléggé kézenfekvőek: fejlámpa és tartalék áramforrás (elem, powerbank, napelem…); kés (a túra jellegétől függően kell nagyobb, erősebb vagy kisebb), térkép és tájoló – ez részben kiváltható GPS eszközökkel, amelyekhez szintén kell a tartalék áramforrás, de én nem javaslom, hogy csak az elektronikára bízzad magadat, főleg télen és több napos túrán; kulacs, hátitartály, termosz – legyen nálad elegendő víz, ha nem vagy abban biztos, hogy természetes vízforrásokból vagy hóból tudsz vizet nyerni; tűzeszköz – ez lehet gyufa, vihargyújtó, öngyújtó, a komolyabb vadonjáróknak készen összeállított tűzcsiholó szett; telefon, amivel biztosan tudsz telefonálni a túra teljes ideje alatt.

További tippek a kiegészítőkre

A váltóruházatról már írtam, de pár részlet még hátravan, hogy igazán hatékony legyen a felszerelésed összeállítása. A váltás legyen olyan, amit elsősorban a táborozás idején használsz, de ha kell, fel tudjad venni a menethez is. Csomagold el vízhatlanul.

Télen kétféle anyagot javaslok alsóruházatnak. Az egyik a merinó, amely természetes, könnyű, meleg, gyorsan szárad, jól használható minden időben. A másik az ezüsttel kezelt műszálas alsóruházat. Ez utóbbiból nagyon sokfélét választhatsz, sajnos nem mind egyformán jó. A merinót könnyebb vásárolni – bár elég drága –, mert ha hiteles a forrás, akkor az anyag minősége hozza azt, amire számítasz. A műszálasnál az ezüst tartalom a baktériumok terjedése, elszaporodása ellen hat, ami a soknapos testszag miatt nagyon örvendetes tud lenni a hazaúton. Van, akinek az egyikre, van, akinek a másikra érzékeny a bőre, ezért az alsóruházatodat teszteld a túra előtt! Én vegyesen használom a ruházatot, alsónadrágból jobban bejött a műszálas, hosszú felsőből pedig a merinó.

Pulóver, meleg felső. Jellemzően olyan, amit menet közben hosszabb időre nem is veszel fel, de este a táborban kellemes, kényelmes. A tapasztalat szerint jobb, ha kicsit bővebbet választasz, aminek magas a nyaka, így több meleget tart bent.

Váltónadrág. Hűvös, de nem hideg időben elég egy aláöltözet, alacsonyabb hőmérséklet esetén a hőtűrésedtől függően érdemes vastagabbat választanod, amelyet akár tudsz menethez is használni, ha kell.

Zokni. Meleg, kényelmes. Ha hosszú a túra (sokat gyalogolsz), akkor zokniból nem árt, ha van nálad még egy váltópár, amit akár napközben is cserélhetsz. A vastagabb zoknik a hosszú gyalogláshoz is alkalmasabbak, persze választhatsz a speciális zoknik közül is. Bármelyik mellett döntesz, legyen nagyobb, mint a lábad mérete, ne szorítson már az első lépésnél. A lábad mérete ugyanis a távtól, a súlytól, a tereptől függően, de egyre nagyobb lesz, pihenés közben áll vissza az eredeti méretére.

Váltócipő. Érdemes elgondolkoznod egy könnyű és kicsi tábori cipőn, papucson, amit este a táborozásnál felvehetsz. Ez persze “extra”, meg lehet lenni nélküle, de sokat segít a tábori kényelemben. Arra figyelj, hogy olyan lábbeli legyen, amely biztonságosan hordható a téli terepen is (ha például ki kell menned, akkor ne azzal stresszeld magad, hogy kifordul a bokád egy béna papucsban). Erre jól bevált megoldás egy nyári vízi cipó – kicsi, könnyű, lábrasimul.

Elsősegély csomag. Egyéni összeállítású, nem kell sok minden bele, de ez függ a személyes igényeidtől. Kötszer, pár ragtapasz, fertőtlenítő, csipesz, fájdalomcsillapító, vészhelyzeti fólia, sebspray. Én túravezetőként egy elég nagy csomagot viszek magammal, nem készülök arra, hogy egy komplett műtőt pótoljak a túrán, de van nálam többféle kötszer, égési sérülésekhez való anyagok, stresszkezelő gyógyszer.

Esős, havas időben nagyon jó szolgálatot tesz a kamásli, amelyet a cipőre húzhatsz, így a láb teljes alsó részét megvédheted az átázástól.

Főzőeszköz. Egy kisebb edény, bögre, amelyet tűzre tudsz tenni. Ha nem akarsz vagy nem tudsz bajlódni a tűzzel, akkor a gázfőző (vagy folyékony üzemanyagos) nagyon sok kellemetlenségtől megóv.

Higiéniai készlet. Minimálisra érdemes törekedni, talán a fogkefe a legfontosabb és egy kicsi gyorsan száradó törölköző – de ez nagyon egyéni. Fürdeni egy deci vízben is tudsz, borotválkozás és hajmosás nélkül hetekig tudsz menni.

Néhány extra holmi

Ezek azok, amelyek nem szükségesek, de sokat javíthatnak a komfortérzeten, a túra teljesítésének feltételein.

Kis balta, összecsukható fűrész. Általában nem kell mindkettő, de a helyzettől, az útvonaltól, a túra jellegétől függően kell átgondolnod melyik kell.

Vízszűrő. Valószínűleg ebben az időszakban nem nagyon lesz rá szükséged, de előfordulhat, hogy a hideg együtt jár a szárazsággal. A szűrő kicsi, könnyű, igazából javasolt, hogy a túrafelszerelés általános része legyen, főleg akkor, ha messzire jársz a civilizációtól.

Melegítő zselé. Kémiai reakciók révén 2-5 órán át intenzíven hőt sugároz, így hálózsákban, kabátban tartósan megemeli a hőmérsékletet. Mindenképpen olyat érdemes beszerezni, amelyik újratölthető, amelyet egyszerűen forralni kell egy tál vízben pár percen át, így túra közben is újrahasznosítható!

Pár méter kötél, paracord. Ezerféle felhasználási lehetősége van, nem nagy és nem nehéz.

Varrókészlet. Elég 1-2 tű, erősebb cérna, hiszen csak a legszükségesebb javításokat fogod elvégezni a terepen, a finomítások ráérnek utána.

Szemeteszsák. Akár a szemétnek (amit természetesen senki nem hagy az erdőben), akár vízállóságot biztosítani, akár alátétnek, akár esővédőnek.

Az egyéni igényeket át kell gondolni, ami kell, azt vigyed, de feleslegesen ne cipekedj. Az ételek is ilyenek, nem a gasztronómia az elsődleges, hanem a hatékonyság: kis méret, kis súly, értékes beltartalom. Olajos magvak, aszalványok, préselt kenyerek, liofilizált ételek. Természetesen nem probléma, ha szeretsz főzőcskézni a szabadban, de az ehhez szükséges holmikat magaddal kell vinned. Csak rajtad áll!

Irány a terep!

Szerző: Tóth Viktor – terepsport.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top