Keresés
Close this search box.
alonso, fernando

„A Forma-1-ben senki más nem mutat ekkora győzeleméhséget” – Alonso váltja Vettelt

Hétfőn bombaként robbant a hír: Fernando Alonso az év végén otthagyja az Alpine csapatát és jövőre már az Aston Martin színeiben folytatja. A hírek szerint a brit istállóval több éves szerződést írt alá a spanyol klasszis.

Fernandót évek óta ismerem és tisztelem, mindig is egyértelmű volt számomra, hogy ő is olyan győztes alkat, mint én” – nyilatkozta a csapat ügyvezető elnöke, Lawrence Stroll, aki hangsúlyozta: a legjobb embereket akarja maga mellé gyűjteni, és úgy látja, hogy ez a célja egyre inkább testet ölt. Hozzátette: ebből adódóan számára egyértelmű volt, hogy felkínálja a lehetőséget a kétszeres világbajnok számára. Elmondása szerint már az első megbeszélések során egyértelművé vált, hogy közösek a célok és az elképzelések.

Az Aston Martinnak egyértelműen megvan az energiája és az elszántsága ahhoz, hogy nyerjenek és éppen ezért az egyik legizgalmasabb csapat a Forma-1-ben” – indokolta döntését a hivatalos sajtóközleményben Alonso. „Lawrence-t és Lancet már évek óta ismerem és egyértelmű volt számomra, hogy megvan az ambíciójuk és a szenvedélyük ahhoz, hogy sikeresek legyenek a Forma-1-ben. Szemtanúja voltam annak, ahogy ez a csapat magához vonzotta az olyan embereket, akik szintén nyerni akarnak, illetve az én figyelmemet se kerülték el az új beruházások és erőforrások Silverstone-ban. A Forma-1-ben senki más nem mutat ekkora győzeleméhséget, és éppen ezért ez egy nagyon izgalmas lehetőség számomra. Még mindig az élmezőnyben akarok harcolni, megvan ehhez a kellő ambícióm, és szeretnék egy olyan csapatnak a részese lenni, amelyik elkötelezett a tanulás, a fejlődés és a siker iránt. Tisztában vagyunk azzal, hogy rengeteg munkára van szükségünk ahhoz, hogy elöl legyünk, és minden energiánkkal közösen arra kell koncentrálnunk, hogy ez meg is valósuljon.”

A 41 éves versenyző hozzátette, hogy újra nyerni szeretne és ezért minden olyan lehetőséget igyekszik megragadni, ami ezt biztosíthatja számára.

A csapatfőnök, Mike Krack elmondta: az egész csapat izgatott, hogy Alonsóval dolgozhatnak majd együtt, és készen állnak arra, hogy tanuljanak tőle. „Biztosak vagyunk abban, hogy mindenkit inspirálni fog arra, hogy a legjobbat hozza ki magából” – fogalmazott.

Az Aston Martin német versenyzője, Sebastian Vettel a múlt héten jelentette be visszavonulását, őt fogja váltani Alonso. A csapat jelenleg húsz ponttal az utolsó előtti helyen áll a konstruktőri tabellán.

(Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top