Újfent remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a HMA versenyzői, akik közül ketten (Katona Áron, Zanócz Noel) a Junior Motokrossz Világbajnokságon vettek részt Romániában, míg Losonczy Levente a világ egyik legerősebb TCR bajnokságában képviselte a magyar színeket.
A korábban F1-es nagydíjat is rendező Mugello Circuit versenypályán rendezték a TCR Italy túraautó-bajnokság negyedik fordulóját, amelyen az imolai fordulón dobogós helyet szerző Losonczy Levente is rajthoz állt. A 20 éves versenyző az időmérő edzésen nem tudott tiszta kört futni, így a 25. rajtkockát szerezte meg a szombati első futamra. A nem éppen kedvező rajthely ellenére Leventének sikerül 10 ellenfelét is megelőznie a pályán, majd két büntetésből is profitált, így a 13. helyen zárta az első futamot.
Vasárnap már a pályán sikerült felülmúlnia a szombati eredményét: végig versenyképes tempóra volt képes a népes mezőnyben, és annak ellenére, hogy több koccanásba is belekeveredett, ezúttal a 11. helyen ért célba, a 25 éven aluliak értékelésében pedig a 3. lett. Losonczy a TCR Europe-ban áll rajthoz legközelebb, július 21.-23. között a franciaországi Paul Ricard versenypályán.
László Martin ismét az ERC sorozat következő állomásán gyűjthette a tapasztalatokat, ezúttal a svéd Skandináv Rally-n Berendi Dávid navigálásával. A pénteki napon egy kis időbe telt a párosnak megtalálnia a megfelelő rugó beállítást, később azonban folyamatosan gyorsulni tudtak, így az ERC értékelésében a 14. helyen értek célba, így most is sikerült a pontszerzés számukra.
Benyó Máté a rallycross ob negyedik futamán állt rajthoz Nyirádon. Az Eb-n is induló 21 éves pilóta már a szombati naptól kezdve kamatoztatta a nemzetközi rutinját: a szabadedzéseket, és a két előfutamot is sikerült megnyernie. A vasárnapi döntőben Benyó okosan reagált ellenfele joker taktikájára, így 1.3 másodperces előnnyel nyert a nyirádi katlanban.
Romániában tartották a jövő generációjának egyik legrangosabb erőpróbáját, a FIM Motokrossz Junior Világbajnokságot. A 11-16 évesek között két akadémiai versenyző is rajthoz állt, Katona Áron az MX85-ben, Zanócz Noel pedig az MX125-ben. A szombati napon tartott kvalifikáción nagyszerű eredményeket értek el a fiúk: Katona közel egy másodperccel volt gyorsabb mindenkinél a csoportjában, így végül abszolút első időt futva választhatott rajthelyet a vasárnapi futamokra. Noelnek is remekül sikerült az időmérés, harmadik helyen végzett a csoportjában, összetettben pedig az ötödik helyre kvalifikálta magát. A vasárnapi első futamon Katonának nem jött ki a lépés a rajtnál, visszacsúszott a 10. helyig, majd egy bukáson túljutva végül a 12. pozícióban zárt. A második futam rajtja jobban sikerült, mint az elsőé: ebben a futamban is a középmezőnyben küzdött nagyot az ajkai tehetség, végül a 10. helyen intették le, így összesítésben a 11. lett a világbajnokságon.
A 125 köbcentis motoron ülő Zanócz Noelnek az első futam egy igazi adok-kapok volt, a rajt sem a legjobban alakult a számára, de így is sikerült a top10-ben zárnia. A második futamban folytatódott a küzdelem az élboly után, végül a 13. helyet kaparintotta meg Noel, aki így is a legjobb magyar versenyzőként zárt az összetettben, és a nagyon előkelő 9. helyen végzett.
Surányi Balázs ott folytatta, ahol egy héttel ezelőtt abbahagyta: a cseh bajnoki futamok után Ausztriában sem talált legyőzőre a 16 éves versenyző, aki ismét 100%-os teljesítményt nyújtott a Supermoto S3 mezőnyében.
Számadó Máté ezúttal a gyorsasági pályát egy kisebbre cserélte, és Máriapócson mutatta meg mit is tud egy számára nem annyira ismert szakágban: az SSP300-as kategóriában tett kitérőét inkább edzésnek szánva mind a két futamát magabiztosan nyerte meg a vasárnapi nap folyamán.
Szólj hozzá