Keresés
Close this search box.

„Az új motor nagyon erős”

blank

A magyar rallycross bajnok, Kiss Pál Tamás idén a Peugeot színeiben áll rajthoz mind az itthoni, mind a kontinensviadalon. A SPEEDBOX Racing Team tehetségének célja a címvédés, illetve felállni a dobogóra az Európa-bajnokságon.

„Egy versenyző életében mindig óriási eredmény, ha gyári támogatást kap. 2015-ben találtunk egymásra a Peugeot-val, a tavalyi évünk fantasztikusan alakult, hiszen hibátlan teljesítménnyel megnyertük a hazai bajnoki címet, és az Eb-n is két dobogós helyet szereztünk, az év végén pedigötödikek lettünk. Eddig is szoros kapcsolatom volt a Hansen csapattal, de most a Peugeot magyarországi importőre jóvoltából egy szinttel feljebb lépett az együttműködésünk. Az én autómra és versenyzőoverálomra is felkerültek azok a logók amiket Sebastien Loeb, Timmy Hansen, vagy éppen Carlos Sainz autóin láthatunk.”

A magyarországi Peugeot márkaképviselet úgy döntött, hogy 2017-ben a rallycross magyar bajnokát, Kiss Pál Tamást, illetve profi munkáját és versenyzését támogatja.

A Peugeot márka 2000 óta Magyarországon is meghatározó szerepet vállal a technikai sportok népszerűsítésében, illetve mint kommunikációs eszközt használja is azt, hisz a Peugeot modellek ismertségének növelésében fontos szerepet játszanak.

Nincs ez másként 2017-ben sem, hiszen a népszerű 208 modell egyik „továbbfejlesztett” változatáról beszélünk.

A Peugeot 208 WRX nemzetközi versenyeken szép sikereket ért el és Kiss Pál Tamás révén itthon is bizonyította már a modell dinamikus menettulajdonságait, aerodinamikus,kompakt méreteinek és formájának előnyeit.

A téli szünetben teljesen megújult a 600 lóerős, összkerékhajtású Peugeot 208 WRX. A miskolci műhelyben az alapoktól gondolták újra a versenyautót, változott a karosszéria, erősebb lett a motor, megújult az elektronika, és minden olyan fejlesztést megkapott a kocsi, ami jelen pillanatban elérhető. Kiss Pál Tamás az első teszt után elégedetten szállt ki a 208-asból.

„Már amikor beindítottuk az autót, más volt a hangja. Esőben teszteltünk, de így is éreztem, hogy a könnyebb és merevebb karosszériával jobban irányítható az autó. Az új motor nagyon erős, három napon át közösen dolgoztunk az Oreca mérnökével, és a pályán érezhető az eredmény. A télen sikerült a cockpitet is átalakítani, mindent hozzám szabtunk, szinte otthon érzem magam a 208-asban.”

A hétfutamos magyar bajnokság március végén indul a Szlovákiaringen, a magyar ellenfelek mellett a világbajnokságon induló MJP csapat is nevezett a versenyre, így Kiss Pál Tamás már az első futamon összemérheti tudását a rallycrossra váltó kétszeres DTM-bajnok Timo Scheiderrel.

A hazai bajnoki nyitány után egy héttel már Barcelonában versenyez a SPEEDBOX csapat. Az Európa-bajnokságban minden eddiginél erősebb mezőny indul majd, mondta Kiss Pál Tamás.

„Nem lesz könnyű évünk, de szeretem a kihívásokat. A hazai versenyeken a nagy ellenfelek is új technikával indulnak, alig várom már az első futamot. Az Eb színvonalát és a rallycross népszerűségének növekedését pedig jól mutatja, hogy korábbi vb futamgyőztesek, és Európa-bajnokok is ott vannak a mezőnyben, és a létszámot is korlátozni kellett, annyian szeretnének indulni. Mindent megteszünk, hogy elérjük az idei célokat, úgy érzem tökéletesen sikerült a felkészülésünk, a csapat tavaly összeszokott, az autónk pedig minden eddiginél ütőképesebb.”

A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:
2017.03.25-26. Szlovákiaring
2017.04.16-17. Rabócsiring
2017.06.04-05. Rabócsiring
2017.08.05-06. Kakucsring
2017.08.26-27. Gerinbach
2017.10.07-08. Rabócsiring
2017.10.21-22. Szlovákiaring

A Rallycross Európa-bajnokság versenynaptára:
2017.03.31-04.02. Spanyolország – Barcelona
2017.06.09-11. Norvégia – Hell
2017.06.30-07.02. Svédország – Höljes
2017.09.01-03. Franciaország – Loheac
2017.09.15-17. Lettország – Riga

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top