Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Szabó Krisztián)

Címvédésre fel!

Fotó: Facebook (Szabó Krisztián)

A ralikrossz Európa-bajnokság Super1600-as kategóriájának magyar címvédője, Szabó Krisztián nem kis célt tűzött ki maga elé idén, hiszen meg akarja ismételni a tavalyi sikerét. A fiatal versenyző egy új csapattárssal, de változatlanul egy Skoda Fabia volánja mögött kezdi a szezont a hétvégén Portugáliában.

A 24 éves versenyző az MTI-nek azt mondta, ezúttal többen állnak rajthoz az idény első futamán, mint 2016-ban, ez pedig bizonyíték arra is, hogy a szakág töretlenül fejlődik.

„Arra számítok, hogy az előző évhez hasonlóan idén is a dán Ulrik Linnemann-nal leszünk csatában a bajnoki címért, ugyanakkor a mezőny új tagjairól egyelőre nem sokat tudok” – nyilatkozta Szabó Krisztián, s hozzátette, a Volland Racingnél új csapattársa lesz a lett Artis Baumanis személyében.

A szezonnyitó versenyről azt mondta, egyik kedvence a portugáliai pálya, ahol 2015-ben pályafutása első ralikrosszos futamgyőzelmét aratta, igaz, tavaly műszaki hiba miatt nem sikerült jó eredményt elérnie Montalegrében.

„Két pálya volt a versenynaptárban, amelyet korábban nem kedveltem annyira, de ezeken tavaly győztem. A svédországi helyszínre ugyanakkor jobban fogok készülni, mert az a ralikrossz mekkája, ezért ott mindenképpen szeretnék jó eredményt elérni” – jelentette ki Szabó Krisztián.

Portugália után május közepén Belgiumban folytatódik a szezon az Eb Super1600-as kategóriájában, majd júliusban Svédország, szeptemberben Franciaország és Lettország következik, a szezonzáró versenyt pedig a németországi Esteringen rendezik október első napján.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top