A Forma-1 új elnöke, Chase Carey arra fog törekedni a jövőben, hogy még több nagyvárosba – mint például Miami, New York vagy Los Angeles – látogasson el a királykategória mezőnye.
Carey – akit a pozícióra az F1 új tulajdonosai, a Liberty Media képviselői jelöltek ki – az első hivatalos jelenését a paddockban a Szingapúri Nagydíj során ejtette meg.
Azután, hogy bejelentették a Liberty Mediaval való megállapodást, a Forma-1 új tulajdonosai közölték, hogy szeretnének új területeket is meghódítani, természetesen a lehetőségek hazáját, Amerikát is beleértve.
„Még túl korai, hogy egy konkrét tervvel rukkoljunk elő, de egyértelmű, hogy lesz egy, a megfelelő piacra kidolgozott tervünk” – nyilatkozta a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában Carey.
„A Formula 1 egy hatalmas, prémium márka, amely azt is jelenti, hogy olyan helyszíneken is jelen kell lennie, mint Los Angeles, New York vagy Miami – vagyis a világ nagyvárosaiban.”
A szakember úgy gondolja, hogy a sport népszerűségét növelné az is, ha részese lenne egy „nagy eseménynek”.
„A csodálatos autók, a technika és a sztárok – a világ a hősökre épült, globális szempontból ezek találkozóhelye” – válaszolta arra a kérdésre Carey, hogy szerinte mik az F1 legnagyobb értékei. „Nem voltam még az összes helyszínen, de Szingapúr lenyűgöző. A verseny remek – ez a lényeg – és ez egy egyhetes show, zenével és szórakoztatással.”
Szólj hozzá