Zsinórban ötödszörre is kettős Mercedes győzelem született, ezúttal a Spanyol Forma-1-es Nagydíjon, Barcelonában. Az első helyet Lewis Hamilton szerezte meg, így Valtteri Bottas a második helyezéssel volt kénytelen beérni. A bronzérmes helyen a Nap Versenyzőjének is megválasztott Max Verstappen ért célba. A Ferrarinak nem termett dobogós babér, Vettel és Leclerc csak a negyedik és ötödik helyre tudta célba vinni autóját.
„Köszönetet kell mondanom ennek a hihetetlen csapatnak. Történelmet írunk az öt kettős győzelemmel – büszke vagyok erre, és mindenki kemény munkájára. Nehéz négy futamunk volt, nagyszerű az autó, jól kijövünk egymással és sikerült a különbségeket jól kezelnünk és jól kijönnünk ma az első kanyarból.” – szögezte le a versenygyőztes brit.
A 66-körös Spanyol Nagydíj ragyogó napsütésben, nyárias időjárási körülmények között zajlott. A futam rajtja mindent eldöntő volt. Tudvalevő, hogy ezen a pályán nehéz előzni, így az időmérő edzésen elért helyezés és a rajt nagyon fontos szereppel bír. Ezt használta ki Lewis Hamilton is, aki hatalmasat rajtolva megelőzte csapattársát. Ezután már nem lehetett az első helyet elvenni a brittől, aki így a végén idei harmadik győzelmét zsebelhette be és az egyéni ponttábla élére ugrott. A leggyorsabb körért járó egy pontot is az ő javára írták ezúttal.
Max Verstappen nagyon szeretne labdába rúgni a világbajnoki címért folyó küzdelemben, s mivel utoljára Ausztráliában, a szezonnyitó futamon állt dobogón, most nagyon összeszedte magát és okosan megszerezte a harmadik helyet. A Ferrari pedig taktikát is bevetett a dobogós helyért, de az nem jött be a maranellói csapatnak. Sőt az olasz csapat csüggesztő teljesítménye egy olyan hétvégén, amitől nagyon sokat vártak előzetesen, még jobban kiemeli, hogy a Mercedes mennyire elemében van, s mennyire kiemelkedik a mezőnyből. Mindenki, aki harcba száll az vele, úgy néz ki, reménytelen küzdelmet folytat.
A verseny nagyobb izgalmai a rajt után lezajlottak, majd később a verseny fele tájékán a Lando Norris-Lance Stroll ütközést követően biztonsági autós fázis következett. Ekkor mindenki átgondolta gumistratégiáját, s egymás után mentek be a bokszba az autók. Az éllovasokra azonban ez már nem volt hatással.
Pierre Gasly hatodik helyével elhallgattathatja kritikusait, hiszen ezzel a helyezéssel nem hozott szégyent a Red Bullra. A francia sikeresen elhúzott Kevin Magnussentől az utolsó körökben és szépen célba hozta autóját. Az utolsó három pontszerző helyet Carlos Sainz, Danyiil Kvjat és Romain Grosjean szerezte meg.
Spanyolország után két múlva egy ikonikus helyszín következik. Május végén ugyanis a luxus és csillogás hazájába, a szponzorok kedvenc helyszínére, Monacóba érkezik a Forma-1-es cirkusz. Tavaly Daniel Ricciardo győzött a hercegségben a Red Bullal. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton álltak még a dobogón. Gyakori, hogy itt szokatlan eredmények születnek. Vajon megtörik a Mercedes dominanciája a legszűkebb, legnehezebb utcai pályán?
Szólj hozzá