Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Jolyon Palmer Official)

A top ötben végezne idén a Renault

Fotó: Facebook (Jolyon Palmer Official)

Londonban mutatta be a Renault a 2017-es autójukat, az RS17-et. A francia gyártó képviselői nem titkolták: céljuk, hogy az idei szezonban az ötödik helyen végezzenek a konstruktőri bajnokságban.

A Renault tavaly tért vissza teljes értékű csapatként a Forma-1 mezőnyébe, miután átvette az anyagi gondokkal küzdő Lotus csapatot – a visszatérés első szezonja azonban nem sikerült dicsőségesen, hiszen tavaly mindössze nyolc pontot szereztek és kilencedikek lettek a konstruktőrök bajnokságában.

A keddi bemutatón a Renault Sport Racing elnöke, Jérôme Stoll is beszélt a csapat idei terveiről. „Úgy gondolom, hogy a 2017-es év nem csak nagy és izgalmas, hanem kulcsfontosságú is lesz.”

Arra a kérdésre, miszerint mik lesznek a konkrét célok az idei szezonban, így válaszolt: „A cél nagyon egyszerű, hiszen ez az első olyan autónk, amit mi magunk fejlesztettünk, így az ötödik helyre pozicionálnánk magunkat. Megvan a csapatunk, a versenyzőink és a partnereink ahhoz, hogy ezt elérjük.”

A Renault versenyzője marad ebben a szezonban is Jolyon Palmer, mellé csatlakozott a Force Indiától „átcsábított” Nico Hülkenberg, míg a csapat harmadik számú pilóta Szergej Szirotkin lesz.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top