Keresés
Close this search box.

Alonso kipróbálta az új Ferrarit

A spanyol világbajnok már most elkezdte a felkészülést 2014-re.

 A spanyol világbajnok már most elkezdte a felkészülést 2014-re.

Fernando Alonso először próbálhatta ki a 2014-es Ferrarit – mégpedig szimulátoron, az istálló bázisán, az olaszországi Maranelloban.

A legendás csapat és a kétszeres világbajnok semmit nem bíz a véletlenre, mindent megtesznek a siker érdekében, hogy jövőre az utolsó pillanatig harcban lehessenek mindkét – a konstruktőri és egyéni – világbajnoki címért. A szabályváltozások miatt már most elkezdték a kemény munkát az olaszok.

A szezonzáró Brazil Nagydíjat követően Alonso úgy nyilatkozott, hogy már az ünnepek előtt nekiáll a munkának és a felkészülésnek 2014-re, mert jövőre harcban akar lenni a Red Bullokkal. A spanyol már nagyon várta, hogy végre megtehesse az első köröket az új autóval – noha még csak a virtuális változatával valósult ez még meg.

„Örülök, hog meg tudtam tenni az első köröket a Ferrari szimulátorával” – írta Alonso a gárda hivatalos oldalán. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy teljesítsük az összes feladatot, amit kitűztünk magunk elé. Örülök, hogy végre újra vezethettem, még ha csak virtuálisan is.”

Fernando Alonso élesben először 2014 januárjában próbálhatja majd ki az autót a szezon előtti teszten Jerezben.

Eközben a Ferrari nem pihen, ugyanis ezen a héten Bahreinben az istálló két tesztpilótája, Pedro de la Rosa és Jules Bianchi fogja tesztelni a Pirelliket az F138-assal.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top