Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

Arrivabene továbbra is bizakodó

Fotó: Facebook (Scuderia Ferrari)

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene a szerencsétlenül sikerült Maláj Nagydíj után hangsúlyozta: továbbra is hisznek a sikerben, és nem adják fel a küzdelmet a bajnoki címért.

A Ferrari az utóbbi két futam során rengeteg értékes pontot dobott el magától, hiszen Szingapúrban nulláztak, Malajziában pedig Kimi Räikkönen ki sem tudott gördülni a rajtrácsra annak ellenére, hogy a kvalifikáción a második helyet sikerült megszereznie. Sebastian Vettel számára sem alakult jobban a megmérettetés, hiszen az utolsó helyről indult – habár a futam végén a negyedik helyen intette le a kockás zászló, azonban nem volt sok oka az örömre, hiszen a világbajnoki pontversenyben már 34 pontos előnyt épített ki magának a Mercedes klasszisa, Lewis Hamilton.

Mindezek ellenére azonban Arrivabene nem adja fel, s bizakodóan várja a következő öt futamot. „Az egész hétvége folyamán világos volt, hogy versenyképes autónk van. Ezt már a szabadedzéseken is látni lehetett, Kimi szerzett magának helyet a rajtrács első sorában, míg Seb csodálatos munkával felküzdötte magát a negyedik helyre.”

„Habár ez volt a legnehezebb versenyünk ebben az évben, azonban szembenézünk ezzel és a problémák mélyére ásunk.”

„A csapat mindvégig a munkájára összpontosított, a srácok hatalmas erőfeszítéseket tettek a garázsban, majd végül megvalósítottak egy kifogástalan stratégiát.”

„Továbbra is van okunk arra, hogy higgyünk magunkban: megvan az autó, megvannak az embereink, a pilóták és a szellem, amivel a végéig küzdeni fogunk.”

A pilóták összesen még 125 pontot tudnak szerezni, míg a csapatoknál 215 a maximálisan megszerezhető pontszám.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top