Keresés
Close this search box.
Fotó: MERCEDES AMG PETRONAS

„Az életben néha a váratlan körülmények érdekes lehetőségeket idéznek elő”

Fotó: MERCEDES AMG PETRONAS

Hivatalosan is bejelentették, hogy Valtteri Bottas váltja a Mercedesnél a csapat 2016-os világbajnokát, Nico Rosberget, így a német istálló a Bottas-Hamilton duóval vághat neki az idei szezonnak.

A 2016-os szezon végén volt könny s öröm bőven: Massa bejelentette visszavonulását, így úgy tűnt, hogy a 2017-es évnek a Williams a Valtteri Bottas, Lance Stroll kettőssel vág majd neki, azonban az újdonsült világbajnok, Nico Rosberg teljesen váratlanul bejelentette, hogy visszavonul.

A Mercedes ezt követően szinte az első pillanattól kezdve meg akarta szerezni magának Bottast, azonban a brit alakulat először nem nagyon akart engedni a nyomásnak, ami érthető, hiszen a mindössze 18 éves Stroll mellé mindenképpen szerettek volna egy tapasztalt pilótát. Végül azonban sikerült a két alakulatnak dűlőre jutnia, a Williams egy éves megállapodást írt alá Massával, míg Bottast átengedte a Mercedesnek.

„Kihívásokat tartogat ez a szezon, és egy új csapathoz való csatlakozás még több munkát igényel, de erre száz százalékosan készen állok” – nyilatkozta a hétfői, hivatalos bejelentés után Bottas. „Keményen edzek, hogy a lehető legjobb fizikai kondícióban legyek, mivel az idei autókkal sokkal nehezebb dolgunk lesz.”

„A lécet mindig magasra teszem, így szeretnék erős eredményt produkálni az első futamon. Tele vagyok energiával és készen állok az idei munkára.”

Bottas még 2010-ben csatlakozott a Williamshez fejlesztő pilótaként. Egy évvel később, a 2011-es GP3-as szezonban megszerezte a bajnoki címet. A Forma-1-ben 2012-ben mutatkozhatott be a pénteki szabadedzéseken, majd 2013-ban teljesítette első, teljes F1-es szezonját.

A Williams 2014-ben – amikor a turbó-éra újra beköszöntött a királykategóriábanMercedes motorokra váltott, s a finn pilóta is jelentős szerepet játszott abban, hogy a csapat a konstruktőri bajnokságban meg tudta csípni a harmadik helyet. A 2016-os idény azonban sajnos nem sikerült ennyire jól az istállónak, hiszen csak az ötödik helyen végeztek a bajnokságban. Ennek ellenére Bottas a következő, idei szezonra is aláírta a szerződését a Williamsnél, azonban Rosberg döntése ezt felülírta…

„Hét remek évem volt a Williamsnél” – kommentálta a Williamsnél eltöltött hét szezonját a 27 éves finn. „Büszke vagyok mindarra, amit együtt elértünk, és kellemes emlékekkel a szívemben hagyom ott a csapatot. A debütálásomat a Forma-1-ben, az első pontjaimat és a kilenc dobogós helyezésemet a Grove-i fiúknak és lányoknak köszönhetem, szóval mindenkinek tartozom egy hatalmas köszönettel és a legjobbakat kívánom nekik a jövőre nézve.”

 

Wolff: „Bottas tökéletesen beleillik a Mercedes csapatába”

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff a bejelentés után úgy fogalmazott, hogy Valtteri Bottas tökéletes beleillik a csapatukba. „Az életben néha a váratlan körülmények érdekes lehetőségeket idéznek elő” – nyilatkozta a hétfői bejelentést követően az osztrák szakember. „Nico döntése meglepetésként ért mindannyiunkat, és egy kihívás elé állította a csapatot, de az átélt viharok rugalmasabbá tesznek, és megláttunk egy másik lehetőséget, ami által a csapat tovább növekedhet.”

„Valtteri két lábbal a Földön jár, őszinte és rendkívül koncentrált. Hogy őszinte legyek, elég finn, de ez tökéletesen megfelel a számunkra.”

„A junior kategóriákban lenyűgöző múlttal rendelkezik, és a Forma-1-ben kilencszer állhatott már a dobogóra, azonban most eljött az idő, hogy egy következő szintre lépjen és lássa, hogyan harcolunk a futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért.”

„Tudjuk, hogy le vagyunk maradva az új szezonra való előkészületekben, szóval elég zsúfolt időszak áll előttünk és segítenünk kell neki beépülni a csapatba. Egyben azonban biztos vagyok: ahogy ismerem Valtterit, ő mindent bele fog adni.”

Wolff mindemellett köszönetet mondott a Williamsnek, hogy elengedték a finnt, valamint a Saubernek, hogy türelmesen vártak Pascal Wehrleinra, aki viszont idén már a svájci csapatot fogja erősíteni. „Ez egy sűrű nap volt a pilótapiac tekintetében, és örülök annak a tudatnak, hogy Pascal a Saubernél fog versenyezni, és tovább fejlődhet a Formula 1-ben. Remek szezonja volt a Manornál és úgy érezzük, hogy ez a megfelelő ösvény neki ebben a sportban.”

 

Elment, de most visszatért!

Hétfőn a Williams bejelentette, hogy egy éves megállapodást írtak alá Felipe Massával, így a népszerű brazil visszatérhet márciusban a királykategória rajtrácsára.

A 35 éves brazil a 2016-os szezon végén könnyek között búcsúzott az F1-től, ám nem kellett sokáig szomorkodnia! Habár hónapok óta arról szóltak a hírek, hogy idén Lance Stroll majd a „nagy öreg” Dél-amerikaitól tanulhat, azonban most már hivatalossá vált, hogy a rendkívüli népszerűségnek örvendő Massa egy szezon erejéig még biztosan versenyezni fog – a szurkolói legnagyobb örömére.

„Először is, nagyon boldog vagyok, hogy a Williamstől lehetőséget kaptam a visszatérésre” – kezdte örömittasan nyilatkozatát Massa. „Az volt a célom, hogy 2017-ben versenyezzek valahol, viszont a Williams közel áll a szívemhez, és tisztelem minden erőfeszítésüket.”

„A téli események miatt egy remek lehetőség nyílt meg Valtteri előtt, és a legjobbakat kívánom neki a Mercedesnél” – tette hozzá a brazil, aki elárulta: úgy érzi, helyesen döntött.

„Biztosan nem veszítettem a versenyzés iránti lelkesedésemből, és rendkívül motivált vagyok, hogy végre vezethessem az FW40-et. A rajongók támogatása az elmúlt hetekben hatalmas lökést adott nekem, s ezért hálás vagyok nekik. Mindemellett várom már a közös munkát Lance-szel: évek óta ismerem és láttam, ahogy ezen idő alatt fejlődik a tehetsége, szóval alig várom már, hogy lássam, mire vagyunk képesek együtt.”

A Williams csapatfőnök-helyettese, Claire Williams is megszólalt a hétfői bejelentés után: „Örömömre szolgál, hogy Felipe meggondolta magát a visszavonulást illetően, s hogy részese lesz a 2017-es szezonunknak.”

„Valtterinek egyedülálló lehetősége volt arra, hogy komolyan harcba szállhasson a bajnokságban, és nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy ez a lehetőség létrejöjjön a Mercedesszel, s Valtteri megragadhassa ezt a fantasztikus lehetőséget” – nyilatkozta a csapatfőnök-helyettes, aki hozzátette: reméli, hogy a finn előtt egy igazán sikeres időszak áll a Mercedesszel, majd utána visszatért Massára, akiről elmondta, hogy a csapat mindig is egy családtagként tekintett rá. „Mindenképpen szeretett volna versenyezni valahol 2017-ben, s mit sem veszített a versenyszelleméből, számunkra pedig fontos volt az, hogy egy erős személlyel pótoljuk Valtteri hiányát.”

„Felipe újra csatlakozik hozzánk, stabilitást biztosít, a tapasztalata és a tehetsége pedig segít minket abban, hogy előrébb léphessünk – egy nagyszerű kincs számunkra!”

 

Rosberg marad a Mercedesnél – nagykövetként

A regnáló világbajnok, Nico Rosberg nem tűnik el teljesen az autósport világából: az ex-versenyző elfogadta a német gyár felkérését, s a jövőben a márkanagyköveti pozíciót tölti majd be.

A 31 éves német nem sokkal a világbajnoki cím megszerzése után jelentette be, hogy visszavonul, azonban a jövőbeli terveiről akkor még nem beszélt. Végül azonban elfogadta a Mercedes felkérését, s 2017-ben ő fogja betölti a márkanagyköveti munkakört.

Rosberg első, hivatalos megjelenésére kedden, Genfben kerül majd sor – az eseményen pedig majd egykori csapattársa, Lewis Hamilton is ott lesz.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top