Keresés
Close this search box.
Fotó: MERCEDES AMG PETRONAS

Bajnok a Mercedes, de kommunikációs probléma miatt nem lehet felhőtlen az ünneplés

Fotó: MERCEDES AMG PETRONAS

Habár a Japán Nagydíjon idén is bajnoki csapattá avanzsálódott a Mercedes, ennek ellenére nagy a káosz az istálló háza táján.

Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Suzukában, azonban a második helyről rajtoló csapattársa, Lewis Hamilton nem jól kapta el a rajtot, és az első kanyarig egészen a mezőny közepére csúszott vissza. A háromszoros világbajnok ezután nem adta fel, lassanként visszakapaszkodott a dobogóra, és egészen az utolsó körig harcban volt az előtte, második helyen haladó Max Verstappennel (akit aztán a nap versenyzőjének is megválasztottak a szurkolók). A futam utáni sajtótájékoztatón Hamilton úgy nyilatkozott, hogy a fiatal holland által bemutatott védekezés teljesen rendben volt, azonban nem sokkal később csapata óvást nyújtott be az esettel kapcsolatban – az incidenst megspékelte az a fordulat, hogy Hamilton erről mit sem tudott, és Twitteren üzent a rajongóinak, hogy az egész csak pletyka, és csak „egy idióta híreszteli”- amikor azonban tudomást szerzett az eset valódiságáról, törölte a posztot, s ezt írta: „Részemről nem volt óvás, csak most hallottam a csapattól, de megmondtam nekik, hogy ezt nem így kéne. Bajnokok vagyunk, lépjünk tovább. Ennyi!” Ezzel pedig az ügy le is zárult – legalábbis egyelőre.

Mindeközben Rosberg egy újabb lépést tett első világbajnoki címének megszerzése felé, aki élete első győzelmét aratta a japán aszfaltcsíkon. „Az egész hétvége nagyszerűen alakult, nagyon különleges volt, és egy ilyen legendás pályán különleges érzés nyerni. Gratulálok mindenkinek, illetve minden kollégának a csapatban a harmadik konstruktőri bajnoki cím megszerzéséhez. Ez egy határozottan megérdemelt győzelem, hihetetlen erőfeszítéseket tettek ebben az évben.”

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff a diadal után interjút adott a Sky Sportsnak, ahol kiemelte: rengeteg remek szakember dolgozik náluk, akik hozzásegítették a csapatot a harmadik konstruktőri bajnoki cím megszerzéséhez, illetve két pilótájukat is méltatta. „A versenyzőink nagyszerűek. Nem csak a világ legjobbjai, de egymást tolják újabb és újabb szintekre. Ha az egyiküknek rossz napja van, akkor a másik segít neki felállni – ez az igazi színvonal. Ez a stratégia jól működött, a kisebb megingások ellenére is.”

Wollf kiemelte: reméli, hogy a következő négy versenyen nem lesznek megbízhatósági problémáik. „Hamiltonnak egy remek hétvégéje volt Malajziában, ahol mi hátráltattuk. Még mindig van esélye a világbajnoki címre. Ez egy igencsak nagy különbség, de már volt egy nullázásunk, és az első helyért 25 pontot osztanak, így akár újra nyíltsisakos lehetne a világbajnokság” – nyilatkozta az egyéni világbajnokság állásáról az osztrák szakember, aki az összeesküvés-elméleteket megelőzve kijelentette: a szezon hátralevő részében az az egy céljuk van, hogy egyenlő lehetőséget biztosítsanak mindkét versenyzőjüknek.

Max Verstappen rendkívül pozitívan értékelte a hétvégét, ami nem csoda, hiszen a Mercedesek mögött harmadikként rajtolt, azonban Hamilton elrontott startjának köszönhetően már a futam elején fel tudott jönni a második helyre, amit aztán kiválóan meg is védett. „Nagy volt a forgalom, de szerencsére meg tudtuk óvni az abroncsokat az utolsó etapra. Egy remek stratégiánk volt, és úgy gondolom, hogy mindig nagyon pozitív eredmény számunkra, ha a Mercedesekkel harcolunk – a végén pedig egy második helyet sikerült hazahoznom, ezért pedig egy hatalmas köszönet jár a csapatnak. Természetesen Lewis nagyon keményen nyomta mögöttem, volt is egy szoros pillanat a sikánnál, de nagyon boldog vagyok, hogy bejöttem másodikként” – nyilatkozta a futam után a „nap versenyzője”.

2016-os Japán Nagydíj:

1. N. Rosberg (Mercedes) 1:26:43.333
2. M. Verstappen (Red Bull) +4.978
3. L. Hamilton (Mercedes) +5.776
4. S. Vettel (Ferrari) +20.269
5. K. Räikkönen (Ferrari) +28.370
6. D. Ricciardo (Red Bull) +33.941
7. S. Pérez (Force India) +57.495
8. N. Hülkenberg (Force India) +59.177
9. F. Massa (Williams) +1:37.763
10. V. Bottas (Williams) +1:38.323
11. R. Grosjean (Haas) +1:39.254
12. J. Palmer (Renault) +1 kör
13. D. Kvyat (Toro Rosso) +1 kör
14. K. Magnussen (Renault) +1 kör
15. M. Ericsson (Sauber) +1 kör
16. F. Alonso (McLaren) +1 kör
17. C. Sainz Jr. (Toro Rosso) +1 kör
18. J. Button (McLaren) +1 kör
19. F. Nasr (Sauber) +1 kör
20. E. Gutiérrez (Haas) +1 kör
21. E. Ocon (Manor) +1 kör
22. P. Wehrlein (Manor) +1 kör

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top