Ismét a mezőny tagja lehet minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es versenyzője.
Ismét a mezőny tagja lehet minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es versenyzője.
Sajtóértesülések szerint visszatérhet Rubens Barrichello a királykategória mezőnyébe. A 41 éves versenyző a 2011-es távozása után sem tett le az autóversenyzésről, 2012-ben az IndyCar-ban indult a KV Racing Technology csapat színeiben és a szezon végén a 12. helyen végzett. Mivel a 2013-as szezonra nem talált magának csapatot a tengerentúli formulaautós bajnokságban, így a Stock Car Brasil-ban folytatta karrierjét. Most azonban ismét visszatérhet a Forma-1-be a veterán pilóta.
Bernie Ecclestone favorizálja a brazil pilótákat, ugyanis nem titkolja, hogy a Dél-amerikai piac az egyik legfontosabb a száguldó cirkusznak nem csak a nézők, hanem a befektetők szempontjából is. A brit milliárdos korábban kiállt Felipe Massa mellett, aki az év végén távozik a Ferraritól. Akkor az F1 mindenható ura elmondta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a 32 éves pilótának ülést találjanak. Azóta azonban több honfitárs is benyújtotta igényét a versenyzőülésekre. Felipe Nasr mögött is hasonló befektetői támogatás áll, mint Massa mögött, most azonban Barrichello is „bejelentkezett”. Az Auto Motor und Sport német szaklap információ szerint Barrichello a Sauber színeiben térhet vissza. Mint ismeretes, minden valószínűséggel jövőre a 18 éves Szergej Szirotkin kapja meg a svájci alakulat egyik versenyzőülését, de a csapat vezetősége mindenképpen szeretne egy idősebb, tapasztaltabb pilótát is szerződtetni az ifjú titán mellé.
Livio Oricchio, Brazília egyik legelismertebb Forma-1-es szakújságírója is értesült természetesen a talágatásokról, majd azonnal utána is járt a szárnyra kapott pletykáknak. A neves szaktekintély elmondása szerint az sem kizárt, hogy honfitársa már az idei Brazil Nagydíjon is rajthoz állhat.
Barrichello többször is hangsúlyozta, hogy nem érezte méltónak kivételesen hosszú Forma-1-es karrierjének a lezárását. Most lehetősége van ismét megmutatni a fiataloknak, hogy mit is tud egy „nagyöreg” valamint méltóságteljesebb befejezésre is lehetősége lehet a jövőben.
Szólj hozzá