A Mercedes frissen szerződtetett pilótája, Valtteri Bottas elmondta, hogy az első szezonban az lesz a célja, hogy egy konstruktív kapcsolatot építsen ki csapattársával, Lewis Hamiltonnal.
Hétfőn végre hivatalossá vált az, amit hetek óta sokan sejtettünk: a finn Bottas váltotta a szezon végén visszavonult Nico Rosberget a Mercedesnél.
Habár Rosberg és Hamilton barátsága sokáig szinte legendás volt az F1-es berkeken belül, azonban kapcsolatukban fordulópontot jelentett az, amikor csapattársak lettek – ekkor kezdődött a végeláthatatlannak tűnő rivalizálás, ami a csapatnak is komoly fejfájásokat okozott. Bottas azonban nem aggódik a miatt, hogy milyen lesz majd a kapcsolata háromszoros világbajnok csapattársával.
„Én, személy szerint nem látok problémát” – kommentálta a felvetést Bottas. „Nagyon tisztelem őt versenyzőként, és emberként egyaránt; hatalmas eredményeket ért el a Formula 1-ben, többszörös világbajnok, és rengeteg futamot nyert a Mercedesszel. Azt hiszem, hogy jól ki fogunk jönni egymással.”
„Úgy gondolom, hogy együtt tudunk majd dolgozni, segíthetünk majd egymásnak a következő szintre lépni, és segíthetünk a csapatnak a fejlődésében, úgyhogy alig várom, hogy jobban megismerhessem.”
Bottas arra is kitért, hogyan viseli azt a nyomás, ami a távozott Nico Rosberg miatt nehezedik rá. „Egy nagy űrt hagyott, amit be kell tölteni. Tavaly Nico megnyerte a bajnoki címet, és a Mercedes is diadalmaskodott a konstruktőrök viadalában, de én készen állok a kihívásokra.”
„Mindent meg fogok tenni azért, hogy már az első teszten jól szerepeljek. Bízok magamban és a tudásomban. Tisztában vagyok azzal, hogy meg tudom csinálni, ha pedig van rajtam bármiféle nyomás, az saját magam miatt van, hiszen mindig is egy kompetitív srác voltam aki magas elvárásokat támaszt saját magával szemben” – nyilatkozta Bottas, aki azt is elmondta, hogy egy remek emberekből álló csapat áll mögötte, amelynek tagjai mindenben támogatják őt.
Szólj hozzá