A Mercedes hivatalosan is megerősítette, hogy 2018-ban is marad a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas felállás, miután a finn pilótával meghosszabbította a szerződést a német alakulat.
Bottas januárban került a Mercedeshez a világbajnoki címvédő Nico Rosberg megüresedett helyére. Habár sokan kétkedve fogadták a bejelentést követően, azonban a kritikusainak elég hamar a bajsza alá pörkölt, ugyanis az Orosz Nagydíjon megszerezte karrierje első győzelmét, majd az Osztrák Nagydíjon is a finn állhatott fel a dobogó legfelső fokára, illetve Kanadában, Azerbajdzsánban, Nagy-Britanniában és a Hungaroringen is ott volt a tűz közelében.
A Mercedes hangsúlyozta: örömükre szolgál a közös munka, így igazából nem is volt azon mit gondolkodniuk, hogy megtartsák-e a 28 éves pilótát a 2018-as szezonra is.
„Boldog és büszke vagyok, hogy jövőre is a Mercedes csapatát erősíthetem” – jelentette ki Bottas. „Együtt napról-napra erősebbek vagyunk, és hiszem, hogy ha folytatjuk a kemény munkát akkor a határ számunkra a csillagos ég.”
„Pilótaként képes voltam masszívan tanulni és ‘nőni’, valamint ebben a szezonban számtalan olyan pillanat volt már, amikre életem végéig emlékezni fogok. Egyszerűen lenyűgözött engem a csapat mentalitása, elkötelezettsége és lelkesedése.”
„Lewis-szal való kapcsolatom is nagyon jó, és nagyon élvezem azt a tiszteletet, amit a csapat nyújt felénk és tol előre minket. Amikor a 2017-es szezonra felvettek, akkor a hitüket fektették belém. Ez a 2018-as szerződés pedig megmutatja, hogy rászolgáltam a bizalomra. Örülök annak, hogy az első győzelmemet az ezüstnyilakkal ünnepelhettem.”
Bottas mindemellett hozzátette: még nem mutatta meg teljes egészében, hogy mekkora potenciál rejlik benne, és biztos abban, hogy a jövőben jobb eredményeket fog szállítani a csapat számára. „Mindig van hova fejlődni, és még mindig nem mutattam meg mindazt, ami bennem rejlik.”
„Továbbra is keményen fogok dolgozni a pályán és azon kívül azért, hogy jobb versenyző legyek és hozzam az eredményeket, valamint bebizonyítsam: a csapat jó döntést hozott” – zárta gondolatait a finn versenyző, aki azért köszönetet mondott nem csak a Mercedesnek, hanem a szurkolóinak is.
Szólj hozzá