Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (McLaren)

Button szerint jót fog tenni az F1-nek a változás

Fotó: Facebook (McLaren)

Jenson Button örömmel fogadta azt a hírt, miszerint a Liberty Media átveszi a Forma-1 irányítását. Úgy véli, hogy a változás több fiatal számára vonzóbbá teheti majd a sportágat, valamint az amerikai piacra való betörését is segítheti.

Szerda éjjel jelentették be, hogy az amerikai szórakoztatóipari cég mintegy 8 milliárd dollárért vásárolta meg a Forma-1-et.

Buttonaki jövőre nem fog versenyezni a királykategóriában – úgy véli, hogy az új tulajdonos – aki mellett Bernie Ecclestone továbbra is vezérigazgatóként fog tevékenykedni – pozitív változásokat fog hozni a Forma-1-be. „Bernie-vel egyetértek abban, hogy a közösségi média nem az erőssége. Nem hiszem, hogy értené az alkalmazások lényegét és használatát a telefonokon, szóval erről még sokat kell tanulnia” – nyilatkozta Button a Sky Sportsnak.

„Ez egyértelműen segíti a sport jövőjét. A legtöbb sport már egy bizonyos irányba halad az applikációik fejlesztésével, míg a Forma-1 ebben le van maradva, s így nem is tudják kiszolgálni a fiatalabb közönséget.

A jelenlegi szurkolók nagy része már akkor is nézte az F1-et, amikor én itt elkezdtem a pályafutásomat – igazából jelenleg nincs jelentős méretű, fiatal nézőtábora a Formula 1-nek. Ezen a területen szükségünk van a segítségre, és így fog nőni a sport presztízse világszerte, nem pedig csak ott, ahol évek óta erős a népszerűsége – mint Nagy-Britanniában, Japánban vagy az európai országokban.”

A brit versenyző mindemellett hozzátette: jó ötletnek tartja, hogy az új tulajdonos továbbra is megtartja a 85 éves Bernie Ecclestone-t.„Szerintem Bernie folyamatos megbízatása napról-napra azt biztosítja a sportágnak, amire szüksége van. Rengeteg tapasztalata van a Forma-1-es folyamatokkal, munkákkal kapcsolatban, valamint abban, hogyan lehet a sportágat a helyes irányba terelni.

Vicces, hogy a legnehezebb feladat az lesz, hogy Amerikába is betörjön az F1, hiszen Austinban mindig telt ház előtt versenyzünk, azonban ez csak egy kis része az Egyesült Államoknak. Reméljük, hogy ez az új felállás a sport segítségére lesz abban, hogy a tengerentúlon is hódítson.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top