A Ferrari nemrég bejelentette, hogy készen állnak elhagyni a Forma-1-et akkor, ha 2021-ben valóban bevezetik az új motorszabályokat. Habár az ilyen fenyegetőzéseket már megszokhattuk a maranellóiaktól, azonban a Liberty Mediának komolyan kell vennie a problémát ezúttal – legalábbis így véli Bernie Ecclestone.
Habár az amerikai Liberty Media még csak idén vette át a Forma-1 irányítását, azonban már ebben a szezonban is számos módosítást eszközöltek, s a jövőben sem tervezik ezt másként. Például 2021-ben egyszerűbb, költséghatékonyabb de mégis hangosabb motorokat vezetnének be a királykategóriába.
A megbeszélésen az F1 kulcsembereivel már túl van a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, azonban hangsúlyozta: nem fognak a játékban részt venni, ha a feltételek nem kedvezőek. Ahogy fogalmazott, „nem szeretne globálisan Nascarosat játszani”.
A Forma-1-es vezetők és a csapatvezetők kedden találkoznak majd újra, amikor is megvitatják majd a 2020-ra és azutáni időszakra vonatkozó terveket, azonban Ecclestone óva intett bárkit is attól, hogy félvállról vegye a Ferrarit. „Ha ezek a szabályok életbe lépnek, akkor a Ferrari nehézségek elé fog nézni, és ha nem tudják a szükséges összeggel támogatni a költségeiket, akkor inkább kilépnek” – nyilatkozta az Independentnek a brit milliárdos. „Nem akarnak költségvetési kereteket meg ilyeneket, annyit akarnak költeni, amennyit csak megengedhetnek maguknak, és én is mindig azt mondtam: ha valaki nem tud költeni, akkor menjen.”
„Ha csak három vagy négy csapat fog maradni, akkor valamit tenni kell, azonban amíg ez ténylegesen nem történik meg, addig senki se fog csinálni semmit. Azokat a csapatokat, amelyek azt mondják, hogy ‘ezt nem engedhetjük meg magunknak’ nem is kellett volna a Forma-1 közelébe engedni.”
A Ferrari neve már-már egybeforrt az F1-ével, ugyanis az olasz istálló már a bajnokság megalakulása, vagyis 1950 óta képviselteti magát a rajtrácson, ez idő alatt pedig 15 egyéni és 16 konstruktőri bajnoki címet szereztek, illetve 227 győzelmet gyűjtöttek, s csaknem 1000 futamon vettek már részt.
Szólj hozzá