Sir Frank Williams – aki a Formula 1 történetében a leghosszabb ideig, egész pontosan 50 évig töltötte be a csapatfőnöki pozíciót – 79 éves korában hunyt el.
Sir Frank Williams egészen 2019-ig vezette a legendás Williams istállót – a csapat nevéhez hét egyéni, és kilenc konstruktőri bajnoki cím fűződik.
A legendás brit szakember és családja (köztük Claire Williams is, aki 2013 óta irányította az istállót helyettes csapatfőnökként) idén év elején hagyta mögött a száguldó cirkusz világát, miután eladták a csapatot a Dorilton Capital befektetési cégnek.
Sir Frank Williams 1986-ban egy autóbaleset következtében gerinctörést szenvedett és azóta kerekesszékbe kényszerült, azonban ez nem tántorította vissza, egészen 2012-ig aktívan irányította a csapatot, majd ebben az évben kilépett a nevével fémjelzett istálló elnökségéből, azonban az irányítás így is az ő kezében maradt és – amikor tehette – megfigyelőként aktívan részt vett az elnökségi üléseken is. Egy idő után lánya, Claire Williams képviselte a családot és kinevezték csapatfőnök-helyettesnek, azonban az irányítás továbbra is az édesapja kezében maradt.
2016-ban Sir Frank Williams tüdőgyulladása miatt kórházi ápolásra szorult, ezután pedig nem is utazott el több versenyre, tavaly decemberben pedig újra kórházba került.
Sir Frank Williams halála kapcsán vasárnap hivatalos közleményt adtak ki. „Nagy szomorúsággal tölt el bennünket, hogy a csapat a család nevében megerősítheti Sir Frank Williams, a Williams Racing alapítójának és korábbi csapatfőnökének 79 éves korában bekövetkezett halálát. Miután pénteken kórházba került, Sir Frank ma reggel békésen, családja környezetében hunyt el. Ma tisztelgünk a szeretett és inspiráló vezetőnk előtt. Frank mindannyiunknak nagyon fog hiányozni. Kérünk minden barátot és kollégát, hogy tartsák tiszteletben a Williams család magánszféráját.”
Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy Sir Frank Williams a Forma-1 igazi óriása volt, aki az élet legnehezebb kihívásait is leküzdötte, és minden nap harcolt a győzelemért a pályán, valamint azon kívül is. „Hihetetlen eredményei és személyisége örökre bevésődött a sportba” – tette hozzá.
(Nyitókép: GEPA pictures/Red Bull Content Pool)
Szólj hozzá