Keresés
Close this search box.
Fotó: Sauber

Ericsson és Nasr is bocsánatot kért a Saubertől

Fotó: Sauber

Marcus Ericsson és Felipe Nasr bocsánatot kértek a csapattól, amiért a Monacói Nagydíj alatt összeütköztek, s e miatt fel kellett adniuk a versenyt.

A Sauber többször kérte rádión Nasr-t, hogy engedje el Ericssont, a brazil azonban nem vette figyelembe a csapatutasítást, így svéd csapattársa úgy döntött, hogy belső íven megelőzi a Rascasse-ban, azonban az akció ütközéssel ért véget.

„Egy kis kockázatot vállaltunk, így az első kiállás után slick gumikkal folytattam a versenyt” – kezdte nyilatkozatát Ericsson. „Működött a taktika, azonban folyamatosan kaptam a kék zászlókat, így félre kellett húzódnom és a többi pilótát el kellett engednem. Ez azonban azt is jelentette, hogy a gumihőmérséklettel is harcolnom kellett. Amikor végre sikerült felmelegíteni újra a gumikat, utolértem Felipét és beragadtam mögötte. A csapat azt mondta, hogy szóltak Felipének rádión, hogy engedjen el. Aztán láttam a Rascasse-ban egy helyet, ahol úgy gondoltam, hogy meg tudnám előzni, ezután mindannyian láthattuk, hogy mi lett ebből.

Ez egy bonyolult helyzet, de az a legfontosabb, hogy egy csapatként összetartsunk. Elnézést kérek, és biztos vagyok abban, hogy ez a jövőben nem fog előfordulni” – zárta bocsánatkérését Ericsson.

Nasr is elmondta, hogyan látja a helyzetet. „Szégyen, hogy egyikünknek sem sikerült befejeznie a versenyt. A lehető legrosszabb forgatókönyv vált valóra.

Marcus és én különböző stratégián voltunk, így ő a második kiállásnál előbb ment ki a bokszba. A gumijaim kezdték a megfelelő hőmérsékletet elérni és végre utolértem az előttem haladót. Számomra egyáltalán nem volt ideális az időpont a helycserére.

Hirtelen a Rascasse-nál éreztem, hogy összeütköztünk. Csalódás, hiszen az egész csapat nagyon keményen dolgozott. Bocsánatot kérek a történtekért, és biztosra kell mennünk, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top