Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Mercedes-AMG Petronas Motorsport)

Évértékelő egyenesen a főszereplőktől

Fotó: Facebook (Mercedes-AMG Petronas Motorsport)

Hogyan értékelik a pilóták az idei szezont, illetve mit várnak a következő évtől? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszoltak az idei szezon főszereplői, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo.

Az Abu-Dhabi Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján egy az egyben Sebastian Vettelnek szegezték a kérdést: fejlődött annyit a Ferrari idén, hogy jövőre jobban teljesítsenek és akár a világbajnoki trófeát is elhódítsák? „Az előrelépés, ami az idei munkánkat jellemezte, csodálatos! A csapat egy igazán versenyképes autóval vágott neki a szezonnak, illetve a szezon során minden területen kiemelkedően tudtuk fejleszteni az autót. Egész évben közel voltunk (a Mercedeshez és Lewis Hamiltonhoz – a szerk.), igaz, akkor nem elég közel, amikor igazán számított. De levontuk a konzekvenciákat, megtanultuk a leckét. Szóval úgy gondolom, hogy ez segíteni fog nekünk jövőre, felszívtuk magunkat” – nyilatkozta Vettel, aki hozzátette, hogy az elkövetett hibák ellenére próbálnak inkább a jövőre koncentrálni, nem pedig a múlton rágódni. „Egyértelmű, hogy nagyon keményen fogunk dolgozni a téli szünet alatt, aminek már idén is volt amúgy eredménye, hiszen fejlődtünk. Mindenünk megvan, amire szükségünk van. Jövőre egy új szezon kezdődik, de majd meglátjuk.”

A 2018-as szezon során az az egyedülálló helyzet fog fennállni, hogy Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is az ötödik világbajnoki címükért fog harcba szállni. Habár a következő szezon redkívüli izgalmakat fog tartogati, azonban a 2017-es év is tartogatott kemény csatákat: ebből adódóan a sajtótájékoztató során a két klasszisnak feltették azt a kérdést, hogy szerintük mik voltak a 2017-es szezon legemlékezetesebb csatái? „A több kerék-kerék elleni harc jobb lett volna” – vetette oda Vettel, amihez kapcsolódóan Hamilton megjegyezte, hogy szerinte több olyan futamra lenne szükség, mint amilyen idén Barcelonában volt. „Szerintem a Spa-i futam nagyon éles és jó volt” – emelte ki Vettel. „Próbáltam nyomás alatt tartani egész futam alatt, és volt egy pár lehetőségem is, viszont ő nagyon jól védekezett. Összességében egy szórakoztató szezon volt, azonban egyértelmű, hogy amikor ennyire szoros a verseny, akkor a hibák nem elfogadhatóak. Szerintem fair úgy fogalmazni, hogy Lewis idén kevesebb hibát követett el, és a végén egyszerűen jobban teljesített, szóval megérdemelten győzött.”

A Red Bull idén elég gyengén kezdett, viszont a szezon második felére felzárkóztak, és nem csak a Ferrari, hanem a Mercedes kihívói is lettek. Adódik a kérdés, hogy az osztrák csapat mit fog majd csinálni a színfalak mögött annak érdekében, hogy a következő szezonra is át tudják menteni ezt a remek ritmust? „Egyéni szinten szerintem elsősorban ki kell tölteni az üres foltokat” – válaszolta Daniel Ricciardo. „Egyértelmű, hogy annak örülnék a legjobban, ha mind a 20 verseny jól sikerülne, azonban ez idén nem jött össze. Részemről még egyszer végig kell rágnom magam az éven, utána pedig megértenem, hogy hol kell még fejlődnöm.”

Az idei szezon során rengeteg jelentős változás ütötte fel a fejét a Forma-1-ben. „Szerintem ez pozitív” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Hamilton. „Nagyszerű volt kisajtolni az autóból mindent, amit csak lehetetett, azonban még mindig vannak olyan területek, amiken dolgozni kell. Összességében azonban úgy gondolom, hogy a Formula 1 egy nagy lépést tett előre azzal, hogy a Liberty bejött a képbe. Úgy gondolom, hogy kivételes munkát végeztek ebben az évben. Úgy jöttek ide, hogy nagyon kevés tapasztalatuk volt az F1-el kapcsolatban, azonban rengeteget fejlődtek és segítettek abban, hogy a sportág előrébb haladjon.”

„Remélem, hogy a következő években, a döntéshozatal folyamatában is lesznek változások, vagyis pontosabban azzal kapcsolatban, hogy milyenre formálják az autókat.”

„A versenyzés tekintetében remélem, hogy könnyebben lehet majd előzni, illetve előrébb jönni. Egész pontosan ne az előzés legyen könnyebb, hanem könnyebben tudjanak az autók egymásra tapadni, legyen meg az a közelség, amire a sportnak szüksége van. Ha több előzés van, akkor a nézők is jobban szórakoznak. Ez a szezon számukra remek volt, azonban remélem, hogy jövőre a három élen álló csapat, és talán a McLaren is, szorosabb csatákat tud vívni. Úgy gondolom, hogy ez a bajnokságot sokkal szórakoztatóbb tudná tenni, mint idén” – zárta gondolatait a 2017-es világbajnok, Lewis Hamilton.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top