Keresés
Close this search box.
Fotó: Sauber

„Felipe kivételes teljesítményt nyújtott”

Fotó: Sauber

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn úgy nyilatkozott, hogy a csapat mindvégig hitt abban, hogy képesek a pontszerzésre – igazuk volt, hiszen hazai futamán a brazil Felipe Nasr a kilencedik helyre kormányozta be az autóját.

Tény, hogy a Sauber igazán lehangoló teljesítményt mutatott ebben a szezonban, hiszen 19 versenyen át nem sikerült egyetlen pontot sem szerezniük, mindemellett Interlagosban a kvalifikáción sem voltak épp topformában.

Nasr a 21. helyről vághatott neki a kaotikus, hosszúra nyúlt futamnak, azonban a körülmények neki kedveztek, hiszen végül a két pontot érő kilencedik helyen intette le a kockás zászló a hazai szurkolók legnagyobb örömére – mindemellett megelőzték a Manort a konstruktőri bajnokságban.

„Minden itt lévő csapattagnak szeretnék köszönetet mondani, illetve azoknak is, akik Hinwilben, a főhadiszálláson tartózkodnak” – nyilatkozta Kaltenborn.

„A nehéz körülmények ellenére a csapat végig keményen dolgozott és erősen hittek a képességeikben – éppen ezért ezek a pontok megérdemeltek.

Tisztában voltunk azzal, hogy esős körülmények között képesek vagyunk pontszerző helyen végezni, még akkor is, ha hátulról kell felküzdenünk magunkat – Felipe kivételes teljesítményt nyújtott Interlagosban.

A hazai futamán, a rajongói előtt elért kilencedik hely az egész csapat számára örömet okozott.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top