A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy fogalmazott, hogy a Monacói Nagydíj „a mentális erősségről szól”. A brit klasszis egyébként harmadik győzelmét is megszerezheti a hercegségben.
Hamiltonon 2008-ban és 2016-ban nem fogott ki a Monacóra oly’ jellemző trükkös időjárás, illetve 2015-ben is sokáig az élen állt, azonban egy baleset miatt végül a harmadik hellyel volt kénytelen beérni.
Hamilton a korábbi évekből adódóan csak óvatosan mer fogalmazni a reményeivel kapcsolatban, és reméli, hogy a tíz év tapasztalata segíteni fogja majd a versenyhétvége során. „A legfontosabb: tanulj meg járni, mielőtt futsz” – kezdte nyilatkozatát Hamilton. „Fokozatosan fel kell építened magad ahhoz, hogy itt a Q3-ra százszázalékos legyél. Ez a pálya a mentális erősségről szól, keménynek kell lenned de mindemellett világosan is kell látnod.”
„A tapasztalat is számít, ez rendkívüli segítség lehet az autó beállításaikor. Mivel az autók szélesebbek és gyorsabbak, mint tavaly, így a verseny idén hatalmas kihívás lesz mindannyiunk számára.”
„Ahhoz, hogy itt a határon tudj autózni, teljesen tudatában kell lenned az autód képességeivel és tulajdonságaival.”
Szólj hozzá