Keresés
Close this search box.
Fotó: Amber PR

Hamilton történelmi győzelme

Fotó: Amber PR

Lewis Hamilton vasárnap Portugáliában begyűjtötte Forma-1-es pályafutása 92. győzelmét, ezzel megdöntötte Michael Schumacher rekordját. Így immár a brité a legtöbb Forma-1-es győzelem rekordja. A második helyen Valtteri Bottas ért célba, s ahogy idén elég gyakran, most is Max Verstappen ért még fel a dobogóra, ezúttal a harmadik fokára.

„Nagy köszönet a fiúknak a csapatmunkáért, a folyamatos újításért, s azért, hogy évről évre egyre magasabbra tették a lécet. Nagy privilégium, hogy velük dolgozhatok. A rekord nagyon hihetetlen. Köszönet mindenkinek azért, hogy folyamatosan dolgoztak, nem dőltek hátra.” – szögezte le a versenygyőztes, aki ezzel a győzelemmel a Forma-1-es történelemkönyv előkelő helyére írta be a nevét.

A Mercedes címvédő világbajnoka elég könnyen megszerezte a győzelmet, pedig a rajtnál úgy tűnt, ez nem lesz ennyire egyszerű. Enyhe zápor nehezítette a mezőny dolgát, s mindkét Mercedespilóta küszködött abroncsa tapadásával. Hamilton el is vesztette a vezető helyet. Carlos Sainz meglepetésszerűen az élre ugrott és vezette a versenyt.

Lewis Hamilton 20 körön át küzdött azért, hogy ismét az élre álljon, s miután sikerült ez neki, már minden ment a maga megszokott módján. Annyira nagy tempót ment a brit, hogy a negyedik helyen célbaérő Charles Leclerc volt az utolsó, akit nem körözött le az Ezüst Nyíllal versenyző pilóta.

Max Verstappennek nem kezdődött egyszerűen a futama. A verseny elején összeütközött Sergio Perezzel, s ekkor a Racing Point kipördült és nem lehetett tudni, hogy nem sérült-e meg komolyabban a Red Bull.

Carlos Sainz mindeközben vérszemet kaphatott a mezőny elején. Vezette a futamot, miközben enyhe eső áztatta a pályát. Öt kör után azonban az eső elállt, s a közepes gumikon futó autók abroncsai is felmelegedtek, így azok lendületet kaptak. Bottas kielőzte Sainzt és átvette az első helyet, majd Hamilton is előzött és beállt a szokásos rend. Hamilton az élen, Bottas a második helyen és mindenki más utánuk. Max Verstappen is összeszedte magát és a harmadik helyre verekedte fel a Red Bullt.

A rajt során sok Kimi Raikkönen-rajongó dörzsölhette össze a tenyerét. Az Alfa Romeóval versenyző finn nagyszerűen indult, a 16. helyről a hatodikra ugrott fel, de később erőtlen autójával nem tudta megtartani kitűnő helyét, s végül pont nélkül, a 11. helyen ért célba.

Lance Stroll volt az egyetlen kieső a futamon. A fiatal kanadai pilóta megpróbálta kielőzni Lando Norris McLarenjét a hetedik helyért, s a két autó összekoccant. Stroll a pálya szélére került, s bár sikerült visszaállnia a versenybe, mindkét autó megsérült. Stroll később ezért az incidensért öt másodperces büntetést kapott a sportfelügyelőktől. Nem sokkal később egy újabb büntetést is begyűjtött, mivel többször is átlépte a pályahatárokat. A Racing Point pilótája végül az 54. körben kiállt a garázsba az autójával és feladta a versenyt.

Leclerc ismét csodát művelt a Ferrarival. A monacói a negyedik helyre vitte célba a maranellóiak autóját, miközben Sebastian Vettel csak a tizedik lett. A Ferrari mindkét pilótája pontot szerzett, de még így is csak a középmezőnyben áll a konstruktőrök között a patinás csapat.

Pierre Gasly ismét szépen ment, s a fiatal francia az ötödik helyen gurult be az AlphaTaurival. Carlos Sainz a hatodik lett, ami nagyon szép teljesítmény a McLarennel. A spanyol csapattársa, Lando Norris, a 13. helyen futott célba. Nem segítette a fiatal britet a verseny eleji összeütközése Strollal és a későbbi lassú defektje sem.

Sergio Perez lett a nap pilótája, amely címet a mexikói egy sor szép mozdulattal vívott ki magának, no meg a mezőny végéről felverekedve megszerzett hetedik hellyel. Esteban Ocon – a nyolcadik hellyel – lett ezúttal a jobb helyezett Renaultpilóta. Egy hellyel előzi meg csapattársát, Daniel Ricciardót.

A Forma-1-es mezőny ismét gyors ütemre kapcsol. A jövő hétvégén (2020. november 1.) egy kétnapos versenyre látogatnak el a csapatok, idén immár harmadjára egy olaszországi helyszínre, Imolába, a San Marino Nagydíjra. 2006-ban rendeztek utoljára futamot ezen a sokak által nagyon kedvelt versenypályán.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top