Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Brendon Hartley)

Hartley szerint bátor döntést hozott Helmut Marko

Fotó: Facebook (Brendon Hartley)

Meglepő nyilatkozatot tett Brendon Hartley, ugyanis az új-zélandi autóversenyző úgy fogalmazott, hogy a Red Bull döntéshozói nagy tiszteletet érdemelnek, amiért bizalmat mertek neki szavazni.

Hartley korábban, 2007 és 2010 között a Red Bull juniorprogramjának a tagja volt, s lehetősége volt tesztelni is Forma-1-es autókat, azonban végül a túraautózás felé vette az irányt.

A túraautózásban úgy tűnt, hogy megtalálta önmagát, hiszen a WEC LMP1-es kategóriájában bajnok lett 2015-ben, illetve idén győzelmet aratott a Le Mans-i 24 órás versenyen is.

A szezon második felében azonban bekövetkezett az, amiről valószínűleg már régen lemondott a 28 éves pilóta: végre bemutatkozhatott a Forma-1-ben, a Toro Rosso színeiben.

Hartley először az Amerikai Nagydíjon pattant autóba, ahol a Renault-hoz szerződő Carlos Sainz Jr. helyét kapta meg. Ekkor még Daniil Kvyat ellen bizonyíthatott, mivel a Toro Rosso fiatal tehetsége, Pierre Gasly a Super Formula éppen aktuális futamán vett részt.

Ezután Mexikóban, Brazíliában és Abu-Dhabiban is bizonyíthatott. Erőfeszítései nem voltak hiábavalóak, hiszen a Toro Rosso már november közepén bejelentette, hogy jövőre a Brendon Hartley, Pierre Gasly párossal vágnak neki a szezonnak.

„Nem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténhet” – nyilatkozta Hartley arra a kérdésre, hogy számított-e ilyen változásra a karrierjében azután, hogy csapata, a Porsche bejelentette, hogy kilép az LMP1-ből.

„Már mondtam egy párszor, hogy felhívtam Helmutot körülbelül a Magyar Nagydíj előtt, ennek ellenére nem hittem abban, hogy idén vagy akár jövőre esélyem lesz a Forma-1-es debütálásra.”

„Azt tudtam, hogy talán lesz arra lehetőség, hogy teszteljek vagy a szimulátorban újra megmutathassam, hogy mit tudok, de arra gondolni se mertem, hogy rögtön versenyzésre adnak majd nekem lehetőséget bármiféle teszt nélkül.”

„Szóval ezért hatalmas tiszteletet érdemelnek Helmuték, hogy bevállalták ezt a kockázatot és hittek abban, hogy meg tudom majd csinálni.”

„Úgy gondolom, hogy sok elemzést végezhettek az LMP1-es teljesítményemet illetően, és ez is megmutatja azt, hogy a kategória igazából mekkora tiszteletnek örvend” – árulta el az új-zélandi versenyző, aki azt is elmondta, hogy habár mindig is álmodott a Forma-1-es szereplésről, azonban úgy gondolta, hogy ez sosem válik számára valóra.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top