Keresés
Close this search box.
Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

Helmut Marko reálisan gondolkodik

Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko szerint az idei f1-es konstruktőri világbajnokságban a harmadik hely megszerzése reális az osztrák csapat számára.

„Úgy tűnik, hogy a motor fejlesztései a helyes irányba haladnak” – vezette fel gondolatait a szakember a Formula1.com-nak adott interjújában.

„A szezon első felében láthattuk, hogy a Mercedes kibérelte magának az első két helyet – egészen addig, amíg el nem rontották – utánuk a Ferrari szoros csatáinak voltunk szemtanúi a Williamsszel és a Force Indiával, mögöttük pedig a Toro Rosso és a Red Bull következett.

A szezon közepétől a motorunknak fejlődnie kell, ezért hiszek abban, hogy a harmadik helyezés számunkra idén elérhető.”

A Red Bull Racing idén maradt a Renault motoroknál, míg „junior” csapatuk, a Toro Rosso 2015-ös specifikációjú Ferrari erőforrásokra váltott.

„El tudom képzelni, hogy a Toro Rosso a szezon elején még rendre a Red Bull előtt fog végezni, és talán ez egészen a szezon közepéig így fog maradni, mert a teljesítménykülönbség a két motor között még mindig jelentős.

Azonban úgy gondolom, hogy a teljesítményük a szezon közepére talán csökkenni fog, hiszen nem lehet továbbfejleszteni a 2015-ös motorokat” – zárta Helmut Marko a Formula1.com-nak adott nyilatkozatát.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Betelt a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja!
Szabadidősport
Sportime

Betelt a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja!

Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára. A 2,6 kilométeres féltávra és a Yettel Balaton-áthúzásra (SUP) is az utolsó nevezések érkeznek a héten, ezeknél már 95%-os a telítettség.

Tovább olvasom »
Scroll to Top