A McLaren hivatalosan is megerősítette: hároméves szerződést írtak alá a Renault-val, s jövőre már a francia gyártó motorai kerülnek a wokingi alakulat autóiba – ebből kifolyólag pedig felbontották a Hondával kötött megállapodásukat.
A McLaren 2015-ben kezdett el ismét együtt dolgozni a Hondával – a japán gyártó ekkor hat év kihagyás után tért vissza a királykategóriába. Az együttműködés igencsak biztatóan indult, ugyanis a két cégnek már korábban, a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején volt közös F1-es projektjük, s igencsak szép sikerek születtek akkor a „házasságból”.
A felmelegített „káposzta” azonban ebben az esetben sem vált be: a McLaren-Honda együttműködése messze nem hozta a várt eredményeket, a legjobb helyezésük egy ötödik hely, illetve jelenleg a kilencedik helyen vannak a konstruktőri bajnokságban, a pilótáiknak pedig folyamatosan meggyűlik a bajuk a 2017-es erőforrásokkal.
A McLaren képviselői idén már nem fogták vissza a dühüket, többször is nyilvánosan kritizálták a Hondát, és hangoztatták, hogy készek felbontani a megállapodást és új motorszállítót keresni 2018-ra, azonban a Honda vezetősége többször is jelezte, hogy szeretné továbbra is folytatni az együttműködést a wokingiakkal.
Pénteken azonban pontot tettek a hetek óta tartó spekulációk végére: a McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy 2018 és 2020 között egészen biztosan a Renault erőforrásait fogják használni. A bejelentés a csapat számára is megkönnyebbülést hozott, hiszen így végre tudnak koncentrálni az autó fejlesztésére – emelte ki a McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown. „A McLaren mindig is arra törekedett, hogy hosszú távú kapcsolatot építsen ki a partnereivel. Meg vagyunk arról győződve, hogy mi is valódi értékekkel segíthetjük majd a Renault Sport Racinget, és együtt elérhetjük azt, hogy a Renault motorok újra futamgyőzelmeket arassanak.”
A Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul is hozzátette: várják a közös munkát, hiszen ezzel egy izgalmas, sporttörténelmi együttműködés veszi kezdetét. „Ez a megállapodás tökéletesen alkalmazkodik a korábban kitűzött középtávú céljainkhoz, és egyértelműen az a célunk, hogy 2020-ban már egy győztes csapat legyünk.”
Habár a francia szakember hangsúlyozta: a McLarennél két rendkívül tehetséges pilóta is segíteni fogja a közös munkát, azonban még nem erősítették meg hivatalosan a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso maradását.
Sainz megy a Renault-hoz
Közben még egy fontos bejelentés is született: jövőre a francia alakulat a Nico Hülkenberg, Carlos Sainz Jr. kettőssel vág majd neki a szezonnak.
A spanyol pilóta 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rosso színeiben, s idén is a Red Bull junior csapatánál szerezte a pontokat. Sainz Jr. egyébként a Red Bullal kötött kölcsönszerződés ellenében versenyez a Renault-nál. „Nagyon örülök, hogy a Renault-hoz csatlakozhatok” – tette hozzá a 23 éves pilóta, majd kiemelte: nagy kihívás elé állítja az, hogy jövőre egy gyári csapatnál versenyezhet, s már várja a közös munkát. „Ez egy nagyon izgalmas, új kezdet a karrieremben. Szeretnék köszönetet mondani a Red Bullnak is, hogy bíztak bennem és lehetővé tették, hogy éljek ezzel a lehetőséggel. Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani a Toro Rosso munkatársainak. Egy fantasztikus, profi csapat és a legjobbakat kívánom nekik.”
Arról egyelőre nincs hír, hogy Jolyon Palmernek lesz-e helye a következő szezonra. A brit egyelőre nem szólalt meg a bejelentés óta.
Szólj hozzá