Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Nico Hülkenberg)

Hülkenberg elégedett a hatodik hellyel

Fotó: Facebook (Nico Hülkenberg)

A Renault német versenyzője, Nico Hülkenberg hatodikként szelte át a célvonalat a hétvégi Brit Nagydíjon – a 29 éves versenyző nagy sikernek értékeli az eredményt, ami nem véletlen, hiszen ennek köszönhetően az ő nevéhez köthető a francia istálló eddigi legjobb eredménye azóta, amióta teljes értékű istállóként visszatértek a királykategóriába.

Hülkenberg egyébként az ötödik helyről stratolhatott, azonban nem sok esélye volt a Force India-s Esteban Ocon ellen, aki remekül kapta el a rajtot.

A német versenyzőnek ezután Valtteri Bottasszal és Daniel Ricciardóval is kemény csatákat kellett vívnia, illetve a helyzetét nehezítette a kipufogó körüli szivárgás is. Hülkenberg sikeréhez egyébként az is hozzájárult, hogy az utolsó körben a ferraris Sebastian Vettelnek defektje lett, több pozíciót is veszített és csak nagy nehezen tudta a célba kormányozni az autóját.

„Nagyon örülünk az eredménynek, a hatodik pozíció nagy siker a csapatnak” – nyilatkozta a futam után Hülkenberg. „Képesek voltunk egy jó kört futni a kvalifikáción és ezt a formát át tudtuk menteni a versenyre is. Jó volt a versenytempónk, és végül mindkét Force Indiát meg tudtuk előzni, ami kétségtelenül pozitív.”

„A végére veszítettünk már az erőnkből, főleg az egyenesekben, ami miatt Daniel könnyebben meg tudott előzni, azonban vissza tudtunk venni egy pozíciót, amikor Sebnél jelentkezett a probléma.”

„Összességében ez egy pozitív eredmény. A frissítések jól működtek, ki tudtuk hozni az autóból a maximumot és ezért nagyon hálás vagyok a csapatnak.”

Hülkenberg ezzel az eredménnyel feljött a tizedik helyre az egyéni világbajnokságban, míg a Renault közelebb került a Haas-hoz a konstruktőrök csatájában.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top